A jótékonykodás mellett a népi hagyományokat is éltették a somoskői húsvéti pikniken

Hazánk számos részéről érkeztek szombaton a Somoskői Látogatóközpont területére, hiszen immáron negyedik alkalommal szervezték meg a Somoskői Húsvéti Sokadalom és Piknik elnevezésű rendezvényt. Az esemény középpontjában a népi hagyományok megelevenítése és megőrzése állt.

Fotó: nool.hu

A Somoskőért Civil Egyesület szervezésében megannyi családbarát programmal kínált szórakozási lehetőséget a Somoskői Húsvéti Sokadalom és Piknik szombaton. A kulturális eseményt a Somoskői Látogatóközpont területén hívták életre, ahol a színes programpalettának köszönhetően a kicsik és a nagyok egyaránt megtalálhatták a kedvükre való foglalkozást. Az eseményen tavaszi túrázás, kézműves foglalkozás, kincskeresés, tojásfa díszítés, illetve izgalmas előadások közül válogathattak a családok. Emellett a résztvevők kézműves vásár során válogathattak a különböző értékes portékák közül, amelyre igencsak volt igény.

Minden az ünnep körül forgott

Klecsány Anikó, a sokadalom szervezője portálunk megkeresésére elmondta: a rendezvénysorozat hat évvel ezelőtt indult útjára, azonban először csak az adventi készülődést célozták meg. 

– Immár negyedik éve a húsvéti sokadalmat is mi rendezzük, amit mindig igyekszünk a népművészet oldaláról megközelíteni, így közel 40 hazai árus termékét kínáltuk idén. Természetesen fontos, hogy a gyermekek is jól érezzék magukat nálunk, így családokat célozunk meg. A lurkók korongozhattak, kézműveskedhettek, fotózkodhattak a nyuszival, táncolhattak és a különböző előadásokon szórakozhattak. 

Hangsúlyozta továbbá: kiemelt céljuk, hogy a megyeszékhely ezen részét is megismerjék tágabb körben az emberek, ami felé láthatóan jó úton haladnak.

– Annál jobb érzés nincs, amikor mosolygós gyermekek és felnőttek jönnek vele szemben, hisz ez azt jelzi, jól végezzük a feladatainkat – emelt ki Klecsány Anikó.

Nem maradt el a jótékonykodás sem

– Általában állatmenhelyeknek gyűjtünk, most azonban Somoskő szebbé tételét tartottuk szem előtt. Sajnos érezhető, hogy az embereknek meg kellett húzniuk a nadrágszíjat ebben a válságos időkben, ezért kevesebb anyagi támogatás érkezett, de minden forint számít – mutatott rá Klecsány Anikó.
 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/04/a-jotekonykodas-mellett-a-nepi-hagyomanyokat-is-eltettek-a-somoskoi-husveti-pikniken

Scroll to Top