A kormány számára a civil munka területén az értékteremtés, a közösség létrehozása és működtetése a legfontosabb – hangsúlyozta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, az Értékteremtő Közösségekért Díj átadásán.
Szalay-Bobrovniczky Vince emlékeztetett: a kormány civil díját, amit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter alapított, 2020-ban adták át először.
Az elismerést, amelyet évente egy természetes személy és egy civil szervezet kaphat meg közösségépítő és értékteremtő munkájáért, idén Kisari Károlynak, a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnökének és a Plüss Kommandó alapítványnak ítélték oda.
A helyettes államtitkár Kisari Károly munkásságáról szólva elmondta: a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke 1998 óta Down-szindrómás gyerekekkel és felnőttekkel is foglalkozik, a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét segíti, ezáltal a családokat megerősítését is szolgálja.
Az egyesület munkája azt üzeni a társadalomnak, hogy „az elfogadás, az odafigyelés és a támogatás nem csupán segítség, hanem híd is, amely összeköti a Down-szindrómás gyerekeket a közösséggel” – fogalmazott a politikus, aki rámutatott arra, hogy Magyarországon évente 150-200 Down-szindrómás gyermek születik.
Szalay-Bobrovniczky Vince kiemelte: Kisari Károly „példaértékű szemlélete jól mutatja, hogy a Down-szindróma nem betegségként, hanem állapotként való kezelése nem kirekesztéshez, hanem befogadáshoz, fejlődéshez és valósi esélyteremtéshez vezet”.
A helyettes államtitkár a Plüss Kommandó tevékenységéről szólva elmondta, hogy az alapítvány 2017 óta Magyarországon és a határon túl a koraszülött és az elhagyott újszülöttek biztonságos ellátásáért és egészséges fejlődésért dolgozik: mára több mint 46 hazai és határon túli kórházi osztállyal működik együtt, és több több tízezer speciális ápolástechnikai textiliát biztosított.
Szalay-Bobrovniczky Vince kitért arra is, hogy az elmúlt nyolc évben „sikerült a civil közösségeket nagymértékben felemelni”, a rendelkezésre álló forrásokat sikerült megnégyszerezni, így a Miniszterelnökség keretein belül ma már több mint húszmilliárd forint áll rendelkezésre a civil szervezetek támogatására.
Kisari Károly tevékenységének méltatásában elhangzott, hogy a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnökeként olyan szakmai és közösségi modell alapjait teremtette meg, amely mára országos jelentőségűvé vált.
Kisari Károly a díj átvétele után azt mondta, bízik benne, az elismerés „fényt sugároz” a fogyatékossággal élő emberek felé is, hogy minél többen meglássák bennük a lehetőségeket, neveljék, tanítsák, foglalkoztassák őket, mivel a hasznosság érzése teszi boldoggá őket.
A Plüss Kommandó egy olyan civil kezdeményezés, amely „ott teremt maradandó értéket, ahol minden apró környezeti hatás, minden gondoskodó részlet egy teljes életminőséget határozhat meg”. A szervezet speciális ápolástechnikai textiliái bizonyítottan támogatják a babák fizikai és idegrendszeri fejlődését – hangzott el.
Nyilka Ildikó, az alapítvány kuratóriumi elnöke kijelentette: a díj, amely közös munka eredménye, azt üzeni, hogy érdemes hosszútávon gondolkodni, következetesen dolgozni és akkor is kitartani, amikor az út nem könnyű. „Azt üzeni, hogy az emberközpontú szemlélet, a szakmai igényesség és az empátia együtt valódi, mérhető változást hozhat” – fogalmazott.
https://kormany.hu/hirek/a-kormany-szamara-a-civil-munka-teruleten-az-ertekteremtes-a-legfontosabb

