A mikrocenzus a közös ügyünk!

Talán hallottak már a Civil Partner Programról (CPP), amit a népszámlálás kapcsán kezdeményezett a Központi Statisztikai Hivatal 2011-ben. A program együttműködési lehetőséget biztosít a civil szféra és a KSH között.

mikrocenzus

A mikrocenzus adatfelvétel 2016. október 1. és 2016. november 8. között lesz, ezt megelőzően a KSH népszerűsítő kommunikációs kampányt indít, amelyhez elengedhetetlen a civil társadalom részvétele is – hisz vannak olyan csoportok, akiket a civil szervezetek tudnak a leghatékonyabban megszólítani. A nem kötelezően megválaszolandó, úgynevezett szenzitív kérdések a lakosság nemzetiségi, anyanyelvi adataira, valamint az egészségi állapotra – fogyatékosság és tartós betegségek – vonatkoznak. Mindez Önök és sok más civil szervezet számára kiemelt fontosságúak, hiszen az itt kapott pontos adatok hosszú távra adnak segítséget a szakpolitikai tervezéshez, a támogatások elosztásához.

Arra kérjük Önöket, hogy terjesszék az általunk közre adott információs anyagokat tagszervezeteik körében, nyomtatott és internetes felületeiken, és esetleg biztosítsanak lehetőséget a KSH és a Civil Partner Program képviselőinek a szervezet rendezvényein való megjelenésre.

Az alábbi linken található kérdőív kitöltésével, kérjük, segítse munkánkat. A kitöltés max. 10 percet vesz igénybe: KSH – Civil Partner Program kérdőív: https://goo.gl/forms/t2mJPkM1WNvQCrwu1

Bővebb információ a mikrocenzusról:

Honlap:

http://www.ksh.hu/mikrocenzus2016/

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/1120926401306015/

KSH – Civil Partner Program Facebook csoport:

https://www.facebook.com/groups/1819313401690285/

Kontakt személy, Civil Partner Program kapcsán: Nyári Juli, nyari.julianna@civilsupport.hu, 06 70 9300 973 // Gergely Anna Boglárka, gergely.anna@civilsupport.hu, 06 70 291 1771

Központi e-mail: civilpartnerprogram.ksh@gmail.com

Kontakt személy, KSH adatai kapcsán: Erdei Virág, KSH – virag.erdei@ksh.hu

Bármilyen kérdéssel kapcsolatban keressen bennünket!

A mikrocenzus közös ügyünk!

Forrás: beküldött hír

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top