Sikert sikerre halmoz a karancsaljai Havanna Senior Tánccsoport. A világbajnoki címmel is büszkélkedő csapat a közelmúltban Bécsben bizonyított, eredményük jól példázza: a tánc fiatalon tart!


Nemzetközi porondon is komoly eredményeket ér el a karancsaljai csapat. Néhány hónappal ezelőtt Horvátországból világbajnoki címmel tértek haza, a napokban pedig a Bécsben megrendezett International Dance Openen bizonyítottak. A négyszeres Európa-bajnoki címmel is büszkélkedő Havanna Senior Tánccsoport produkcióját ezúttal is aranyéremmel és hatalmas kupával díjazták. Igaz lehet a mondás: a tánc fiatalon tart.
A Tánc című koreográfiával hozták el a kupát
Elsöprő sikere volt a karancsaljai csapatnak Bécsben, ahol a Tánc című koreográfiájukat a közönség vastapssal, a zsűri pedig aranyéremmel, oklevéllel és kupával jutalmazta.
– Óriási élmény volt számunkra ez a fellépés is, ami egyébként nem indult zökkenők nélkül – kezdi a történetet Tóthné Bucsek Ildikó, a tánccsoportot működtető Karancsaljai Rozmaring Nyugdíjas Egyesület elnöke.
Mint mondta, betegség miatt az egyik tagjuk kiesett a versenyt megelőzően, helyére egy Karancsalján élő palesztin férfi ugrott be. Mohamed gyorsan bekapcsolódott a csapat dinamikájába, a koreográfiába egy szólótánccal illeszkedett be. A történet szerint egy takarítót alakít, aki a színpadot teszi rendbe a fellépést követően. Felmosóvödörrel vonul be, azonban a kelléket nem tudták magukkal vinni az osztrák fővárosba, mivel költséghatékonyság miatt tömegközlekedéssel utaztak. Így a helyszínen kellett vödröt találniuk, a házigazdák nem is értették miért akarnak tánc helyett takarítani.
A legidősebb tag 81 éves
– Végül megoldódott a probléma, találtunk egy eszközt, amivel be tudtuk mutatni a produkciót. Ami olyan jól sikerült, hogy pontszámaink alapján magasan vertük a nemzetközi mezőnyt. Nagyon büszkék vagyunk erre, hiszen Európa minden pontjáról érkeztek versenyzők – mesélte az élményeket Ildikó, aki arra is kitért: – Tizenkilencen utaztunk ki Bécsbe, tizenheten táncoltunk. A legidősebb tagunk 81 éves, de a legfiatalabb is elmúlt 50. Azt hiszem ennek tudatában még nagyobb eredménynek számít az aranyérem, amit megnyertünk.
A verseny mellett városnézést is beiktattak, jártak a Sisi Múzeumban, de a fellépés előtt egy fény- és hangjátékot is megnéztek egy közeli templomban. Igaz, hogy nagyon elfáradtak, de ez utóbbi program lelki feltöltődést is jelentett a megmérettetés előtt.
A közönség szeretete energiát ad
– Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, mert fiatalokat megszégyenítően készültek fel és csinálták végig ezt a próbatételt is. Heti egy alkalommal másfél-két órát gyakorolunk, ami komoly munka. Azonban az elért sikerek, a taps és a nagy szeretet, amit a közönségtől felénk árad, mindannyiunknak nagyon sok energiát ad – húzta alá Ildikó. – Több olyan koreográfiánk is van, amelyekkel el tudunk indulni a versenyeken. Ezeket régebben Nyilas Dániel, a Havanna Táncstúdió Sportegyesület vezetője tanította be. Néhány éve azonban már Tóth-Bucsek Bence az edzőnk. Belénk vetett bizalma és hite ad ahhoz számunkra önbizalmat, hogy megméressük magunkat a táncversenyeken.
Korábban is beszámoltunk már a csapat sikeréről, országos bajnokságon is remekeltek.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/03/tanc-nemzetkozi-siker-havanna-senior
