AdjukÖssze a Hős utcai gyerekeknek

A kőbányai Hős utcáról már bizonyára sokan hallottak, ha máshonnan nem, akkor bűnügyi tudósításokból. Van azonban a Hős utcának egy másik arca, amelyről kevés szó esik. Létezik egy civil szervezet, amely közösségépítő, fejlesztő tevékenységet végez a helyi gyerekek és felnőttek bevonásával. Felnőtteknek egy kapaszkodót, míg a közel 180 gyereknek hasznos szabadidő-eltöltést igyekszik biztosítani egy maroknyi, önkéntesekből álló csapat.

Több mint egy éve várja a kicsiket és nagyokat a Kontúr Közhasznú Egyesület, Hős utcában kialakított közösségi tere. Különleges, szocializációs és készségfejlesztő hely ez, ahol a nehéz körülmények között felnövő gyerekek játszva tanulhatnak, hogy testileg és lelkileg is egészséges felnőttekké váljanak.

Az egyesület önkéntesei rendszeresen tartanak a térben kézműves és egyéb kreatív foglalkozásokat, nyaranta már hagyománynak számít a a többnapos Hős utcai alkotótábor. A gyerekek az egyesület segítségével eljuthatnak kirándulni, múzeumba, de a közösségi ünnepeket – mint például a mikulást vagy a karácsonyt – is meghitt hangulatban tölthetik. Olyan eszközöket próbálnak a gyerekek kezébe adni, melyek segítségükre lehetnek a kitörésben és lehetőségeikhez mérten igyekeznek megmutatni nekik azt a világot, ahová érdemes kitörni.

Munkájukat képzett szakemberek is támogatják, akik két népszerű foglalkozás-sorozat keretében különösen jó eredményeket értek el. A zsonglőrklub a szociális cirkusz nemzetközi szinten elismert módszertanát felhasználva fejlesztette a gyerekek különféle készségeit, közvetve hatást gyakorolva iskolai teljesítményükre is. A visszahúzódó, bátortalan kisgyerekből színpadon bemutatkozó zsonglőrpalánta lett, a „rossz tanulónak” elkönyvelt diák pedig olyan sikerélményekhez juthatott, melyek további gyakorlásra, tanulásra ösztönözték. A pszichodráma foglalkozás szerepjátékai segítségével pedig akár egy családi vagy iskolai traumán átesett fiatal is oldhatta szorongásait, megtapasztalhatta egy támogató, biztonságot nyújtó közeg gyógyító erejét.

Az egyesületnek eltökélt szándéka a terápiás hatású programok folytatása, melyek révén a Hős utcai fiatalok nagyobb eséllyel törhetnek ki abból a problémákkal terhelt, zárt világból, amelyben élnek.

Forrás: beküldött hír

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top