Akár Guinness-rekorder is lehet Salgótarján!

Nem mondhatni gyakorinak, hogy a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület által heti rendszerességgel tartott rendezvények keretében egyszerre két kiállítás is megnyíljon.

A közelmúltban ekképpen alakult az egyik csütörtöki esti foglalkozás. Ugyanis, amíg a József Attila Művelődési Központ Előtér Galériájában Bakos Béla Márk helyi klubtag Varázslatos környékünk című tárlata került a közönség elé, a folyosói fotóklubban a szlovákiai Ružomberokról (Rózsahegyről) érkezett vendég, Stefan Izso állította ki felvételeit. Ez utóbbi a 491. az 1970 óta tartó folyamatban, s ez azt jelenti, hogy a szám közeledik a bűvös ötszázashoz, ami akár Guinness-rekord is lehet.

Mindkét kiállítást Homoga József fotóművész, egyesületi elnök nyitotta meg. Bakos B. Márk esetében nem véletlenül idézte az egyébként Alföld-barát Petőfi Sándor Salgó című költeményét, amely leszámítva magát a történetet, éppen annak a – Karancs, a Medves-fennsík, Salgó és Somoskő alkotta – tájnak a szépségét dicséri, amely a fotóst is elbűvöli rendszeres barangolásai során. Ahogyan Homoga József fogalmazott, Bakos Béla Márk szinte már néven szólítja a fákat, bokrokat, és ez a természetszeretet sugárzik valamennyi – nagy műgonddal, hozzáértéssel készült – képéről.

A liptói fotógaléria vezetőjét, Stefan Izsót mintegy másfél évtizedes barátság, sok­oldalú kapcsolat fűzi nógrádi pályatársaihoz. Több kiállítást, fotó­tábort rendeztek közösen határon innen és túl. Jelenlegi tárlatának nem véletlenül adta az Életút címet, hiszen augusztus­­ban ünnepli majd 70. születésnapját. Az itt és most látható felvételeinek változatosak a témái (például veterán mozdony és autórészletek, épületek, gyermekek és felnőttek, világörökségi, vlkolineci látnivalók), de mindegyiken érződik a professzio­na­lista szemlélet és gyakorlat, a kreativitás, a valóságismeret. Homoga József mindkét alkotónak emléklappal köszönte meg a szereplést.

(Forrás: www.nool.hu)

Scroll to Top