Az adományokból idén már három beteg gyermeket támogatott a szécsényi alapítvány

Több mint százezer forintot dobtak az adománygyűjtő perselybe a segítőkész emberek.

A Szécsényi Beteg Gyermekekért Alapítvány kuratóriuma a város közösségi oldalán mondott köszönetet az adományozó magánszemélyeknek, vállalkozóknak, intézményeknek és mindenkinek, aki támogatja a kezdeményezésüket.

Fotó: Szécsény Város Honlapja facebook

– Azt gondoljuk, hogy példaértékű összefogás a helyi közösségben, hogy az idei évben már kétszázötvenezer forint összegű támogatással, három gyermek testi fejlődéséhez tudtunk anyagi segítséget nyújtani – írták a bejegyzésben. 

Hozzátették, az adománygyűjtő perselyeikben is több mint százezer forintnyi összeg gyűlt össze.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/07/az-adomanyokbol-iden-mar-harom-beteg-gyermeket-tamogatott-a-szecsenyi-alapitvany

Scroll to Top