Az egyházak közösségi és szociális munkáját is erősíti a közfoglalkoztatási program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium a közfoglalkoztatási programok megvalósítása során évek óta kiemelt figyelmet fordít az egyházakkal való együttműködésre. Az egyházi közösségekben, a köznevelési és a szociális intézményekben folyó közfoglalkoztatás mellett a karitatív szervezetek példaértékű szerepet vállaltak a hajléktalan személyek országos mintaprogramjában is.

A 2016. évben az egyházak és intézményeik, az egyházi karitatív szervezetek, összesen 565 közfoglalkoztató több mint 5600 fő közfoglalkoztatott bevonásával működteti közfoglalkoztatási programjait. Az egyházi közfoglalkoztatás a jövő esztendőben a már folyó tevékenységek mellett olyan – eddig esetenként nem teljes mértékben kiaknázott – további lehetőségeket érinthet, mint a templomkertek, a plébániák, parókiák, a temetők, a szakrális emlékek állagmegóvása, karbantartása, folyamatos gondozása, haszon- és gyógynövény termesztési, kertészeti, állattenyésztési, háztáji programok indítása, a vallási turizmus fejlesztése, a hátrányos helyzetű személyek és társadalmi csoportok felzárkóztatása.

Az országos közfoglalkoztatási programok – a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának, valamint az egyházak képviselőinek tanácskozásán elhangzottak alapján – a jövő évben legkorábban 2017 március 1-től indíthatóak és legfeljebb 2018 február 28-ig tarthatnak. A kérelmet papíralapon kell benyújtani a megyei/fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályára, akik további részletes tájékoztatást adnak.

A történelmi egyházak szerepe különösen a hátrányos helyzetű településeken és térségekben meghatározó, ahol magas a munkanélküliség, alacsony az iskolázottság, ahol generációk esnek ki a munka világából. Ezeken a területeken a karitatív és szociális feladatok ellátásán túl különösen nagy szerep hárul a történelmi egyházakra, hogy átadják és erősítsék az általuk képviselt lelki, szellemi, kulturális és közösségi értékeket, erősítve és gazdagítva ezzel a hátrányos helyzetben lévő gyermekeket és családokat.

Az egyházak részéről 2016-ban kiemelt jelentőségű programnak számított többek között a Boldog Ceferino Intézetnek a cigányság és a hátrányos helyzetű emberek keresztény értékeken való segítése; a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront Menedék hajléktalan-mintaprogramja, valamint a Református Szeretetszolgálatnak az elhanyagolt temetőkertek, közparkok rendbetétele, idősgondozási feladatok, templomok és szociális intézmények takarítása.

(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)

(Forrás: www.kormany.hu)

Scroll to Top