Befogadó társadalom nem épülhet a fogyatékos emberek nélkül

Befogadó és összetartó társadalom csak úgy épülhet, ha a fogyatékos emberek is integráns részei – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Czibere Károly hozzátette: nem szeretnék, ha a fogyatékossággal élők magukra maradnának nehézségeikkel, problémáikkal, ha elszigetelődnének, ha nagy intézményekbe szorulnának.

Mint mondta, ezt képviseli az a fogyatékosügyi középtávú stratégia, amely 2025-ig fogalmaz meg célokat és cselekvéseket. Az államtitkár ide sorolta a kiváltási programot, amelynek eredményeként a csaknem 20 ezer intézményben élő fogyatékos ember csaknem fele kiköltözhet „családias lakhatási formákba”.

befogadó társadalom

Közlése szerint 2018-ban összesen 100 millió forinttal bővülnek azok a pályázati források, amelyeket a családjukban élő fogyatékos embereket segítő civil szervezetek és más szolgáltatások fejlesztésére lehet fordítani.

A kormány döntése az, hogy a szociális területen rendelkezésre álló összes uniós fejlesztési forrás negyedét a fogyatékos emberek társadalmi integrációjára és életminőségének javítására, a közszolgáltatáshoz való hozzáférés jelentős javítására fordítják, ennek fontos része lesz a foglalkoztatás bővítése is – közölte Czibere Károly, hozzátéve, hogy összességében a következő 3 évben 103 milliárd forintot fordítanak a fogyatékosokat segítő támogató szolgáltatások fejlesztésére.

A sajtótájékoztatón részt vett Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány és a Jobb velünk a világ! program szóvivője, aki arról beszélt, hogy a rendezvény célja bemutatni a társadalomnak a fogyatékossággal élő emberek értékteremtő munkáját, küzdeni akarását, emellett buzdítani, bátorítani szeretnék őket, hogy ne adják fel.

Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatójának közlése szerint a „Jobb velünk a világ” gálán átadják a Fogyatékosságbarát munkahely elismerést is, amelyet ebben az évben huszonnyolc szervezet nyert el.

Kovács Éva, a Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője elmondta, hogy az alapítvány második alkalommal ítéli oda a „Kézenfogva nevelőszülői díjat”, amit a gála keretében olyan elkötelezett nevelőszülők vehetnek át, akik vállalják fogyatékos gyerekek nevelését, életminőségük javítását, társadalmi integrációjuk elősegítését.

A gálán számos művész mellett részt vesz a kínai Got Talent tehetségkutató győztese, Liu Wei is, aki karok nélkül, a lábujjai segítségével zongorázik.

(Forrás: www.kormany.hu)

Scroll to Top