Beszámoló, költségvetés, alapítványok

A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése tegnap délelőtt tartotta februári ülését, amelyen tíz napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. A tanácskozáson jelen volt dr. Mógor Judit tűzoltó ezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági főigazgató-helyettese is. Javaslatot tettek Nógrád Megye Önkormányzata 2016. évi költségvetésének IV. számú módosításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására, előterjesztették a Szurdokpüspöki Közoktatásért Alapítvány, valamint a Palóc Mentőalapítvány támogatását is.

Salgótarján. Az ülés elején Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke szomorú kötelességének tett eleget, bejelentette, hogy január 26-án, kilencvenéves korában elhunyt ifj. Szabó István Munkácsy-díjas szobrászművész, Nógrád megye díszpolgára. A jelenlévők egyperces néma felállással tisztelegtek emléke előtt.

Ezt követően Antal István tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese tartott tájékoztatást 2016. évi tevékenységükről.

Mindezek után dr. Mógor Judit mondta el, hogy Nógrád megye a katasztrófavédelem területén országosan kiemelkedő tevékenységet végez. Hozzátette: az elmúlt néhány évben olyan jelentős fejlesztések voltak, amelyek magas védelmi szintet eredményeztek. Hangsúlyozta: bíznak benne, hogy mindezt a lakosság is érzi, hiszen az ő munkájuk nem öncélú, azért fáradoznak, hogy a biztonság megvalósuljon. Végezetül gratulált ahhoz, hogy a Karancs Speciális Mentőszolgálat elnyerte az év önkéntes mentőszervezete címet. Nagyon fontos ez mind a megye, mind pedig az ország életében – zárta szavait a főigazgató-helyettes.

A továbbiakban pedig a közgyűlés a megyei önkormányzat költségvetésének módosításáról szóló rendelet megalkotásáról döntött. A 2016 decemberében beterjesztett rendeletmódosítás alkalmával novemberig áttekintették az előirányzatokat, valamint az azokhoz kapcsolódó teljesítéséket, illetve az év utolsó hónapjában várható állami támogatásokat is. Jelen módosításokat tehát az elmúlt esztendő decembere során befolyt többletbevételek előirányzati rendezése indokolja, ami 603 ezer forinttal érinti a költségvetést.

A beterjesztett módosítással az előirányzat, a kötelezettségvállalás, a teljesítés összhangja biztosítottá válik. Ezt az előterjesztést nyolc igen és három tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.

Az ülés másik fontos napirendi pontja volt az a javaslat, miszerint anyagilag segítsék a Szurdokpüspöki Közoktatásért Alapítványt, valamint a Palóc Mentőalapítványt.

Skuczi Nándor kifejtette: a céljelleggel nyújtott támogatásokról szóló elnöki és főjegyzői együttes rendelkezés értelmében a közösségi célú alapítványok részére történő önkormányzati pénzeszközök átadására közgyűlési döntést követően kerülhet sor. A közelmúltban két támogatási kérelem érkezett hozzájuk, amelynek teljesítéséhez a képviselők jóváhagyása szükséges. A Nógrád Megye Önkormányzata 2017. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet mellékletében elkülönített keret terhére az elnök javasolta: a Szurdokpüspöki Közoktatásért Alapítványt – jótékonysági bál megrendezésére – húszezer forinttal segítsék. A Palóc Mentőalapítványnak feladati ellátására, illetve működésének elősegítésére ötvenezer forintot biztosítsanak. A határozati javaslatokat 11 igennel, egyhangúlag fogadta el a közgyűlés.

Gerhát Karina

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top