Civil nap Balassagyarmaton

A Balassagyarmati Törvényszék az általa nyilvántartott civil szervezetek részére „A civil szervezetek új Ptk.-val kapcsolatos kötelezettségei” címmel 2016. március 8-án 10:00 órai kezdettel Civil Napot szervez, melynek keretében a fenti témában előzetes regisztrációhoz kötött tájékoztatást tart.

Helye: Balassagyarmati Törvényszék 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2. I. emelet 106. tárgyalóterem.

A tájékoztatáson való részvétel a terem korlátozott befogadóképessége – maximum 70 fő – miatt regisztrációhoz kötött!

Kérjük a szervezetek érdeklődő képviselőit, ha részt kívánnak venni az előadáson, akkor jelentkezésüket elektronikus úton szíveskedjenek eljuttatni a Balassagyarmati Törvényszék Elnöki Irodájába benkoa@balassagyarmatit.birosag.hu e-mail címre 2016. március 4. napján 12.00 óráig. Kérjük, a jelentkezésben tüntessék fel a résztvevő, illetve a képviselt szervezet nevét.

A tájékoztatón a terem befogadóképessége miatt egy szervezettől legfeljebb két képviselő tud részt venni.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a regisztrációval egyidejűleg – a benkoa@balassagyarmatit.birosag.hu e-mail címen – jelezhetik azokat a kérdéseiket is, amelyekről szívesen hallanának tájékoztatást.

A megadott időponton túl, vagy a létszám-kereten felül a jelentkezők regisztrálása nem lehetséges.

A sikeres regisztrációról visszajelzést küldünk:
Balassagyarmat, 2016. február 25.
Dr. Benkó Anna
a törvényszék elnöke

(Forrás: www.birosag.hu)

Scroll to Top