Civil Tér a 2018-as EFOTT-on

civil tér

Közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.

A szervezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást.

Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, pole fitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen a látogató a fesztiválra biciklivel. A Civil téren is szerepet kap a sport, itt sportolókkal és egészségügyi szakemberekkel lehet beszélgetni. Ezen felül közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.

A családoknak is kedvez a 2018-as EFOTT: a 14 év alattiak szülői kísérettel ahogy eddig, most is ingyenesen léphetnek be a fesztiválra, de a kisebbekre idén képzett babysitterek vigyáznak, a nagyobbakat pedig animátorok segítik az értékes időtöltésben. Emellett a szervezők biztosítanak olyan programokat is, amelyek során a család közös élményeket szerezhet.

Ezen a nyáron is lesz Muzsika Szigete az EFOTT-on, népzenével, néptánccal és a közkedvelt notakaraokee-val. A Borudvart Street Food Udvar egészíti ki, valamint egy hangulatos pincesor, utcazenészekkel. A programok hamarosan elérhetők lesznek az EFOTT egyetemisták által fejlesztett díjnyertes applikációjában is.

Esemény időpontja: 2018. július 10.

Bővebben: bonyhadinapilap.hu

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top