Civil Udvar Miskolcon (képek)

Október 7-én Miskolcon részt vettünk a Civil Udvar – Közösen a Diósgyőri vár jövőjéért című rendezvényen, amelyet a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület szervezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ támogatásával és együttműködésével. A programnak helyszínt adott a a Diósgyőri vár melletti Lovagi Tornák Tere.

A rendezvénynek a Diósgyőri vár melletti Lovagi Tornák Tere adott otthont.

A rendezvény célja az volt, hogy a civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és a városvezetés közösen gondolkodjanak a megújuló Diósgyőri vár jövőbeni szerepéről, és közösen formálják annak kulturális és közösségi jövőképét.

A megjelenteket Palik Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője is üdvözölte.

Az esemény egyik legkülönlegesebb része volt a várbejárás, ahol a résztvevők első kézből láthatták, hogyan halad a Diósgyőri vár újjáépítése. A szakmai vezetés mellett az építészek és projektfelelősök bemutatták az aktuális állapotot és azokat az elképzeléseket, amelyek mentén a belső terek kialakítása zajlik.

Az esemény egyik legkülönlegesebb része volt a várbejárás, ahol a résztvevők első kézből láthatták, hogyan halad a Diósgyőri vár újjáépítése.

A Civil Udvar egyik legfontosabb eredménye, hogy megalakult a Várbarát Kör, egy közösségi kezdeményezés, melynek célja: a vár múltjához kötődő emlékek megőrzése, a lakosság és a látogatók szemléletformálása, valamint, hogy a vár ne csupán történelmi emlék, hanem élő közösségi tér legyen.

A rendezvény nagyon sok érdeklődőt vonzott, a szabadtéri előadásoknak csodás hátteret adott az épülő vár.

Az eseményen kihirdetésre került az „Ötletek a Diósgyőri vár jövőjéért” pályázat, amelynek célja, hogy a lakosság, a civil szervezetek és a turisztikai szereplők közösen fogalmazzák meg, hogyan lehetne a várat a helyi közösségek és a látogatók számára még élhetőbbé és szerethetőbbé tenni.

Az esemény díszvendégei a vár királya és királynője.

Ez a csodás program több ötletet is adott nekünk, amelyekkel nemsokára találkozhattok. Köszönjük a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesületnek a lehetőséget!

A szakmai vezetés mellett az építészek és projektfelelősök bemutatták az aktuális állapotot és azokat az elképzeléseket, amelyek mentén a belső terek kialakítása zajlik. Bár a várható nyitás pontos időpontja még nem ismert, az előrehaladás biztató.
Scroll to Top