A nagyszabású környezetvédelmi akciót immár ötödik alkalommal rendezték meg a napokban. A Nagy Ipoly-takarítás keretében több mint negyven önkéntes szedte a szemetet hétvégén a balassagyarmati szakaszon, vízen és a parton egyaránt. A folyó medréből olyan dolog is előkerült, amire senki nem számított…


Mint ismert, a Duna-Ipoly Sportegyesület kezdeményezésére idén is lehetőség adódott Ipoly napjának méltó megünneplésére az Ipoly folyón. A Nagy Ipoly-takarítás célja a folyó és a partszakasz emberi erővel történő megtisztítása közel 175 kilométer hosszú szakaszon az Ipoly mindkét partján. Az esemény fővédnöke Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár, védnökei pedig dr. Juhász Hajnalka, Vitályos Eszter és Balla Mihály országgyűlési képviselők. Az idei takarításon 16 magyar és 36 félvidéki település vett részt. Szűkebb hazánkban Litke, Hugyag, Őrhalom, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patak, Dejtár, Ipolyvece, Drégelypalánk és Hont csatlakozott a környezetvédelmi akcióhoz.
Több mint negyven önkéntes szedte a szemetet a balassagyarmati szakaszon
Szombaton délelőtt Balassagyarmaton, a kamionparkoló melletti híd lábánál gyülekeztek az önkéntesek, hogy megtisztítsák a hulladéktól az Ipoly partját Dejtár, illetve Őrhalom irányába egyaránt.
A környezetvédelmi akcióban közel negyvenen vettek részt. A csapathoz az előző évekhez hasonlóan csatlakozott Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője, dr. Bablena Ferenc, Nógrád Vármegye Önkormányzatának Közgyűlésének az alelnöke és Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere, ugyanis mindannyian elkötelezettek a környezetvédelem mellett.
Rajtuk kívül a szemétszedési akcióban részt vettek még a Napsugár Nyugdíjas Klub, az Úszni Jó Balassagyarmat Sport Egyesület, a Mikszáth Kálmán Horgász Egyesület, illetve a KDNP Balassagyarmati Alapszervezet tagjai, valamint a Nyitnikék Tagóvoda munkatársai, továbbá néhány Pest vármegyei önkéntes is csatlakozott a szemétszedési akcióhoz.
A Nagy Ipoly-takarítás által évről-évre kevesebb a hulladék a folyóban és környékén
Frankó Viktória, a Nagy Ipoly-takarítás térségi koordinátora érdeklődésünkre elmondta, a parton harmincöt önkéntes, míg a vízen tízen szedték a szemetet, ezzel példát mutatva mások számára.
Bár nincsenek még pontos adataink, azonban a Nagy Ipoly-takarításnak köszönhetően évről-évre csökken a szemét mennyisége az Ipolyban és annak környékén. Az, hogy idén kevesebb hulladékot gyűjtöttünk, talán annak is köszönhető, hogy a környezetvédelmi akció keretében tavasszal a Víz világnapja alkalmából diákok részvételével zajlott már egy szemétszedési akció Pest- és Nógrád vármegyében az Ipoly folyó mindkét partján – fogalmazott Frankó Viktória, aki szerint a teremtésvédelmi program legfontosabb célja, az emberek környezettudatosságra való nevelése. Éppen ezért bízik benne, hogy a Nagy Ipoly-takarítás által sikerül az emberek figyelmét felhívni arra, hogy ne szemeteljenek és óvják a környezetük tisztaságát.
A térségi koordinátor végül kitért arra is, hogy a szombati szemétszedés során többek között találtak műanyagpalackokat, illetve autógumit is. A legmegdöbbentőbb dolog azonban, amit az idei Nagy Ipoly-takarítás ideje alatt megtaláltak, az egy babakocsi volt Ipolyságnál.
Az V. Nagy Ipoly-takarítás zárórendezvényének vasárnap Letkés adott otthont
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/08/nagy-ipoly-takaritas-onkentes-balassagyarmat
