A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány Szalmatercsen és Ságújfaluban koordinálja a Felzárkózó települések programot. Rendszeres támogatóknak köszönhetően vásároltak egy családi házat Szalmatercsen, ahol minibölcsőde indítását tervezik.


Felzárkózó települések program évek óta működik az ország és Nógrád vármegye hátrányos helyzetű településein. Azt Ságújfaluban és Szalmatercsen is a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány koordinálja. A szervezet munkatársai számos módon segítik a településeken élőket, a tervek szerint Szalmatercsen minibölcsőde kialakítását és indítását is megvalósítják a közeljövőben.
Minibölcsőde segítheti az anyukák munkába állását
– Alapítványunk a Nógrád megyei Ságújfaluban és Szalmatercsen vállalta, hogy a bölcsőtől az első munkahelyig kíséri a gyermekeket és családjaikat – adták hírül a szervezet közösségi oldalán.
Munkatársaink és önkénteseink együtt tanulnak, sütnek, főznek a két falu iskolásaival, nyelvórákat, készségfejlesztő foglalkozásokat tartanak, látogatják a családokat, ruhabörzét és termelői piacot szerveznek, hivatalos ügyeik intézésében állnak a családok mellett, tisztálkodási és mosási lehetőséget biztosítanak a leginkább rászorulók számára.
Mint írták, Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, az alapítvány tiszteletbeli elnökének javaslatára szeretnék kibővíteni a jelenlétprogramot, ezért rendszeres támogatóknak köszönhetően vásároltak egy családi házat Szalmatercsen, ahol minibölcsőde kialakítását tervezik. Az új szolgáltatással a környező települések kisgyermekes anyukáinak munkába való visszatérését segítenék elő.
– Az épület felújítása jelenleg is zajlik, a bölcsőde feltételeinek megteremtéséhez köszönettel fogadunk felajánlásokat. Az épület és udvara alkalmas lesz osztálykirándulások megszervezéséhez is, a jobb körülmények között élő gyerekeket ezáltal tudnánk közelebb hozni a nógrádiakhoz – olvasható a bejegyzésben.
Viseó link: Hálás vagyok nektek, értetek
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/11/bolcsode-kialakitasa-adomanyok-szalmatercs
