„Egy Hét a Csillagok Alatt”

Pénteken (aug. 05.) veszi kezdetét és egészen jövő vasárnapig tart az „Egy Hét a Csillagok Alatt” elnevezésű programsorozat, melyhez országszerte több mint ötven helyszín, köztük a Gedőcz-tetőn található Uránia Észlelő és Bemutató Csillagvizsgáló is csatlakozott.

Fotó: infonograd.hu

A kezdeményezés célja, hogy minél többen megcsodálhassák a csillagos égboltot, ezzel igazi közösségi programmá téve a távcsöves észlelést. A Magyar Csillagászati Egyesület ismertetése szerint augusztus második hetében különösen érdekes lehet a megfigyelés, ugyanis nem csak a Hold és az óriásbolygók, de szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok, és a Perseidák hullócsillagzápora is színesítik majd az éjszakai égboltot. A programsorozathoz az ország számos pontjáról csatlakoztak csillagvizsgálók és amatőrcsillagászok, egyesületek és szakkörök egyaránt.

Mint írták, a tavalyi esemény a vártnál is népszerűbb volt, az ország mintegy félszáz helyszínén közel 10 ezren kémlelték a csillagos égboltot.

Salgótarjánban idén is a Gedőcz-tetőn található Uránia Észlelő és Bemutató Csillagvizsgáló készül programokkal, köztük csillagászati előadásokkal és lézeres csillagképtúrákkal péntektől egészen augusztus 14-ig. A vendégeket minden derült éjszakán, előzetes bejelentkezés után fogadják.

Nógrád megyében egy másik helyszínen, a Bánki-tónál is várják majd az érdeklődőket, ahol Dorogi László és Kiss Bence amatőr csillagászok tartanak távcsöves bemutatót augusztus 10-én, szerdán sötétedéstől, derült idő esetén. Az esemény idejére a közvilágítást is lekapcsolják, így a résztvevők teljes pompájában csodálhatják majd az égboltot.

Az “Egy Hét a Csillagok Alatt” eseményeiről a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján, valamint a programsorozat közösségi oldalán találhatnak bővebb információt az érdeklődők.

https://www.infonograd.hu/hirek/olvas/34egy-het-a-csillagok-alatt-2022-08-05-085349

Scroll to Top