„Egy nap a nőkért” – a mellrák elleni küzdelemre hívták fel a figyelmet Salgótarjánban

Balassagyarmat után a megyeszékhelyen is megrendezte hagyományos, “Egy nap a nőkért” elnevezésű rendezvényét a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya.

Fotó: 3100.hu

A mellrák ellen harc jegyében rendezett program a salgótarjáni Megyeházán vette kezdetét csütörtök délután. Dr. Laczkó Tamás, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház főigazgatója köszöntőjében rámutatott: a legutóbbi, öt évvel ezelőtti adatok alapján az időben felismert mellrák az esetek 95 százalékában gyógyítható. Az elmúlt években ráadásul ezen a területen is rengeteget fejlődött az orvostudomány, így ez az arány napjainkra minden bizonnyal még magasabb.

Kiemelte továbbá: a Modern Városok Program támogatásával megépült Onkológiai Centrum létrejötte nagy előrelépés volt, hiszen így Nógrád vármegyében is hozzáférhetővé váltak a legkorszerűbb kezelések. A betegek gyógyulásához ugyanakkor hozzájárul az a támogatás is, melyet a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete tud nyújtani az érintettek számára – mondta Dr. Laczkó Tamás, aki köszönetét fejezte ki a szervezet számára.

Feketéné dr. Zeke Ildikó vármegyei tisztifőorvos kifejtette: az esemény célja egyrészt az, hogy tudassák az érintettekkel: nincsenek egyedül. Vannak sorstársak, segítő szervezetek, támogatók – „ebben a harcban megosztjuk a terheket” – hangsúlyozta. Emellett fel szeretnék hívni a nők figyelmét a kockázati tényezőkre, valamint a szűrővizsgálat és az önvizsgálat fontosságára is.

Mint ismertette, az emlőrák kialakulásának pontos, egyértelmű okai nem ismertek. Bizonyosan van genetikai háttere, egyes fajtái hormonális változásokkal hozhatóak összefüggésbe, de a kockázati tényezők közé tartozik a magas zsírbevitel, az elhízás, a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás is. A betegség a nők 12 százalékát érinti, azaz minden nyolcadik hölgy szembesül a mellrák diagnózisával élete során – hívta fel a figyelmet Feketéné dr. Zeke Ildikó.

A Megyeháza Madách Terme előtti aulában egy rimóci fotós, Golopi Károly alkotásaiból nyílt kiállítás, mely három, a betegségben érintett hölgyről készült felvételeket vonultat fel. Golopi Károly – akinek üzenetét az eseményt levezető Andó Ákos tolmácsolta – a tárlat kapcsán úgy fogalmazott: „hiszem, hogy egy fotó képes gyógyítani. Célom, hogy az elkészült képek ne csak azoknak adjanak erőt, akik a kamerák előtt állnak, hanem mindenkinek, aki megnézi őket. Ez a fotósorozat egy rendkívül személyes utazás része, amelyen olyan nőkkel dolgoztam együtt, akik mertek szembenézni a testüket ért változásokkal, és büszkén vállalták, hogy megmutatják mindezt”.

Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke arról beszélt: a koronavírus-járvány alatt visszaesett a mammográfiás emlőszűrésen való részvételi arány, mely továbbra is mindössze 34 százalék körül alakul. Mint fogalmazott „ez az arány gyalázatos”, ezért is kell mindenhol hirdetni, hogy milyen fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel, valamint az egészséges életmód és az önvizsgálat megtanulása is.

Ezt követően érintettek részvételével rendeztek kerekasztal beszélgetést, majd elindult az úgynevezett rózsaszín séta Salgótarján főterére. Itt elsőként az esemény fővédnökét, Kreicsi Bálint polgármestert is képviselő dr. Fodor Enikő, Salgótarján jegyzője köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, a Megyeházán volt szerencséje több érintettel is beszélgetni, a tőlük kapott inspiráció pedig nem csak arra vetíthető rá, ami akkor történik, ha valaki szembesül ezzel a diagnózissal, hanem az élet más területeire is érvényes.

Végezetül Kreicsi Mária, a Salgótarjáni Alapszervezet elnöke szólt a résztvevőkhöz, aki felidézte: immár 17. alkalommal tettek figyelemfelkeltő sétát Salgótarjánban, viselve a rózsaszín szalagot, ami 1992 óta a nemzetközi mozgalom szimbóluma. Mint mondta, számára utóbbi hármas jelentéssel bír: egyszerre a remény, az emlőtudatosság és a szolidaritás szalagja. Kreicsi Mária átadta az idei világnap salgótarjáni üzenetét is, mely így szól: „Adj esélyt az életre a korai diagnózissal! Végezz önvizsgálatot és járj szűrővizsgálatra!”

A köszöntők után a Havanna Táncstúdió Sportegyesület tagjai adták át üzenetüket a tánc nyelvén, végezetül pedig a résztvevők a hagyományoknak megfelelően rózsaszín virágokat helyeztek el a Fő téri virágágyásokban, ezzel is felhívva a figyelmet a mellrák elleni harcra.

https://3100.hu/egy-nap-a-nokert-a-mellrak-elleni-kuzdelemre-hivtak-fel-a-figyelmet-salgotarjanban/

Scroll to Top