Egy ötven fős önkéntes csapat csodákra képes már egy nap alatt is

3 megújult kutyafuttató, egy átfestett madárház, egy elégedett csapat és jó pár boldogabb kutyus a nap végén – így összegezhetnénk a Vodafone önkéntes napjának eredményét. S ekkor még az állatotthon munkatársait nem említettük, ahogyan a lakóit sem. Több, mint 50 lelkes fiatal segédkezett a Noé állatotthonnál június első napján a Magyar Adományozói Fórum által szervezett programban.

A MAF csapata adta a kereteket a programhoz: a Vodafone igényeinek és önkéntességi elképzeléseinek megismerését követően több alternatívát is feltérképezett és a cég számára legalkalmasabbnak tartott lehetőségekből menüsort állított össze. Ez után már csak a döntés maradt hátra. Első körben a Noé állatotthonra esett a választás. A nagyszámú, lelkes csapat sokszínű segítséget nyújtott a Noé állatotthonnak. Festés, mázolás, tereprendezés, kerti munkák és kutyasétáltatás: számos teendő közül választhattak az önkéntesek.

A társadalmi felelősségvállalás talán legláthatóbb része,- amely egyetlen nagy cég repertoárjából sem hiányozhat, – a dolgozók aktív részvételével zajló önkéntes nap. Minden érintett többszörösen nyer ebben a folyamatban: a szervezet, amely a segítséget kapja, a cég, aki a munkatársak befektetett idejét adja, és a dolgozók is szívesen segítenek egy jó ügy érdekében. Szokatlan terepen közösen tehetnek aktívan ügyekért. Mindeközben pedig még jól is érezhetik magukat,- sok cég épp ezért a klasszikus csapatépítő programok helyett ezt az utat választja, hisz így két legyet üthetnek egy csapásra. Az egymástól távol eső területeken dolgozók jobban megismerhetik egymást, lehetőségük van máshogy értéket teremteni és jelentős segítséget nyújtani a kiválasztott szervezetnek.

A Magyar Adományozói Fórum sok más tevékenysége mellett,- melyek fő iránya a céges stratégiával összhangban álló társadalmi befektetések tervezésében, utókövetésében, mérésében, finomhangolásában segíteni a cégek munkáját,- vállalati önkéntes programok szervezését is vállalja.

(Forrás: www.donorsforum.hu)

Scroll to Top