Egyeztető fórumot tartottak Varsányban a polgárőrök és a polgármesterek

Rendkívüli egyeztető fórumot rendeztek szerdán polgárőrök, települési polgármesterek és rendőrségi vezetők Varsányban. Fő célként a polgárőrség hatékonyságának növelését határozták meg, a partnerek szorosabb együttműködésével.

Fotó: nool.hu

A rendezvény felvezetéseként a házigazda község polgármestere, Kanyó Judit köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, majd az előadások sorában elsőként dr. Somssich Gabriella dandártábornok, Nógrád megyei rendőr-főkapitány emelkedett szólásra. Kiemelte, fontos feladat, miként lehet kiszélesíteni az információs csatornákat az önkormányzatok, a civil szervezetek, illetve a rendőri szervek között annak érdekében, hogy különösképpen az elesettek, a nehéz körülmények között élő személyek még nagyobb biztonságban éljenek és lecsökkenjen a sérelmükre elkövetett bűncselekmények aránya. Ebben a munkában komoly szerep hárul a polgárőrökre.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hangsúlyozta, nógrádi szervezetük hazánkban zászlóshajónak számít, és itt a hármas pillér, azaz a rendőrség, a polgárőrség és az önkormányzatok együttműködése példaértékűnek tekinthető. Kifejtette, eltökélt céljuk, hogy minden egyes magyar településen működjön a közbiztonságért felelős önkéntes alakulat, eddig 2031 faluban és városban alakult meg egyesület, és a számuk 2023-ban emelkedni fog.

Az Országos Rendőr-Főkapitányság képviseletében Mergancz Sándor dandártábornok, közrendvédelmi főosztályvezető elmondta, a biztonságérzet meglehetősen szubjektív tényező, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy az emberek a mindennapokban saját szemükkel is lássák, a közvetlen környezetükben folyamatosan és éberen őrködnek a nyugalmuk érdekében.

A továbbiakban dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke ismertette szervezete felépítését, hozzáfűzve, Nógrádban is komoly előkészületek történtek a területileg illetékes tanács megalakítására. Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének elnöke pedig az ifjú polgárőrök hathatósabb bevonásának módjait ecsetelte: örömteli módon szűkebb pátriánkban már három középiskolában zajlik rendészeti képzés, emelkedik az önkéntes feladatvállalás iránt érdeklődő fiatalok száma, és nyaranta Balassagyarmaton pályaorientációs tábort is tartanak számukra.

A fórum befejezéseként többen megosztották véleményüket a hallgatósággal, így Velki Róbert, Magyargéc, valamint Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere a helyi tapasztalatokat említette, dr. Szabó Sándor megyei főispán és Skuczi Nándor közgyűlési elnök a rendvédelmi szervek és a civilek kapcsolatának erősítéséről, illetve a közösség összetartó erejéről beszélt, míg Becsó Zsolt országgyűlési képviselő szerint a TOP Plusz-pályázatokban a helyi identitást erősítő támogatási formáknál a polgárőröknek szánt többletforrásokat is biztosítani lehetne.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/12/egyezteto-forumot-tartottak-varsanyban-a-polgarorok-es-a-polgarmesterek

Scroll to Top