Szondi Györgyre és vitézeire emlékeztek, de az 1956-os hősök emléke előtt is fejet hajtottak szombaton. Élettel telt meg ez alkalommal a drégelyi vár, az ország számos pontjáról ide érkező látogatók vártörténeti érdekességeket hallhattak és korabeli fegyvereket is kézbe vehettek.


Szondi vitézei várták a drégelyi várban a látogatókat szombaton. A Drégelyvár Alapítvány idei utolsó kitelepülése rengeteg látogatót vonzott az ország minden pontjáról. A múltidéző programnak – amelyen a várvédőkön kívül az 1956-os forradalom hőseiről is megemlékeztek – varázslatos hátteret adott az őszi színekbe öltözött Börzsöny.
Festői környezetben várta a látogatókat a drégelyi vár
– Ugyan kora reggel még nem kecsegetett sok jóval az időjárás, de a program kezdetére csodás őszi napsütés kerekedett, ami kitartott egészen délutánig. Így a várakozásokon felüli látogató vett részt alapítványunk utolsó kitelepülésén szombaton – tájékoztatott Pásztor Ildikó, a Drégelyvár Alapítvány koordinátora.
Mint mondta: a környékbeli településekről, de szinte az ország minden pontjáról érkeztek túrázók a drégelyi várba, ahol az alapítvány korabeli ruhába öltözött tagjai vártörténeti érdekességeket osztottak meg az érdeklődőkkel. Emellett fegyverbemutató is színesítette a programot, aki akarta kézbe is vehette a korhű fegyverek másolatait, a szablyát és a fokost.
A nap során Szondi György és 146 várvédő katonája tiszteletére, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek emlékére díszlövések is elhangzottak.
Az őszi Börzsöny látványa túrára csábít
Egész nap folyamatosan érkeztek a várba a látogatók, voltak kisgyermekes családok, párok, illetve túracsoportok is. Sokan nem is tudták, hogy program is zajlik a területen, igazi meglepetés volt számukra. A legfiatalabb látogatónk egyéves volt, a legidősebb pedig egy 86 éves úr, aki nem mellesleg egy természetjáró egyesület tagja – ismertette Pásztor Ildikó. – Az őszi Börzsöny káprázatos színekben pompázik, csodálatos díszletet nyújt a túrázásnak, a természetjárásnak. A varázsaltos környezet és a friss levegő kisimította az ide érkezők idegeit, megnyugtatta a látogatókat.
A program résztvevői közül sokan felkeresték a Drégelypalánkon található Szondi Kiállítóteret és Turisztikai Központot is, ahol hamisítatlan palóc ízekkel, laskával és dödöllével kínálták a látogatókat.
Jó hírek a vár körül: elkezdődik az állagmegóvás
Pásztor Ildikó azt is elárulta, hogy elkészült a vár állagmegóvási terve, a munkák várhatóan tavasszal kezdődnek majd el. Annak során megerősítik a lépcsőket, illetve korlátokat helyeznek majd ki a szakemberek, hogy biztonságosan lehessen megközelíteni a területet.
– A másik jó hír, hogy alapítványunk a környékbeli vállalkozások támogatásának köszönhetően egy használt terepjárót tud vásárolni még idén. A jármű nagy segítség lesz a különféle felszerelések és kellékek szállításában, így a jövőben több alkalommal tudunk majd kitelepülni és programot szervezni a drégelyi várban – hangsúlyozta Pásztor Ildikó.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/10/dregelyi-var-osz-borzsony-fegyverbemutato
