Elismerték a baglyasaljai civil szervezet munkáját

A megyeszékhely egyik városrészében 1996-tól működik Baglyasalja Barátainak Köre. Érdemeik alapján döntött úgy a közgyűlés, hogy a január 27-i, a Kohász Művelődési Központban a várossá nyilvánítás századik évforduló tiszteletére rendezett díszünnepség keretében e szervezet is elismerésben – konkrétan Salgótarján Civil Társadalmáért díjban – részesül.

Az indoklásban többek között annak kiemelése szerepel, hogy rendszeres aktivitással, nyitottsággal, partnerséggel eredményes munkát lehet végezni. E közösség az idősek otthonában bemutatott kiállításokkal, továbbá kiadványokkal, helyi újság megjelentetésével, rendezvények, konferenciák, fórumok szervezésével teljesíti vállalásait. 

Kezdeményezte a templom freskóinak felújítását, segíti az óvoda és a diákotthon működését. Népszerű rendezvényük a Baglyasi Napok elnevezésű sorozat. A szénbányászat baglyasi elindulásának 165. évfordulója alkalmából 2018-ban emlékhelyet sikerült létrehozniuk a szoborparkban. 

A díjat a színpadon a korábbi elnök, Kovács Lászlóné és a helyére októberben megválasztott új vezető, Háromné Hídvégi Andrea vette át, akinek alelnökként Bányai Gábor segíti a munkáját. Az új elnök elmondta, hogy az elmúlt időszakban értelemszerűen az ő tevékenységüket is kedvezőtlenül befolyásolta a vírusjárvány, de idén már szeretnék megrendezni visszaköszönő, bevált programjaikat, tovább éltetni a határon túli Almággyal kialakult baráti kapcsolatokat, és terveznek új kezdeményezéseket is. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/02/elismertek-a-baglyasaljai-civil-szervezet-munkajat

Scroll to Top