Elképesztő összegek repülnek a nógrádi civil szervezetekhez – íme a lista!

Kihirdették a Magyar Falu Program újabb pályázatának a nyerteseit. A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázatán számos Nógrád vármegyei civil szervezet nyert el több millió vagy néhány százezer forintos támogatást a céljaik megvalósításához.

Fotó: nool.hu

Mint arról portálunkon korábban beszámoltunk, összesen mintegy ötmilliárd forintot nyert ezernyolcszáz falusi civil szervezet. A támogatást a Magyar Falu Program keretei között kiírt Falusi Civil Alap pályázaton ítélték oda. 

„Az alapítványok és egyesületek rendezvények szervezésére, kisértékű eszközök és gépjármű beszerzésére, ingatlanfelújításra- és fejlesztésre igényelhettek támogatást” – mondta el kedden Gyopáros Alpár a közösségi oldalára feltöltött videóban. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette: „A Magyar Falu Program meghirdetése óta már csaknem tízezer civil szervezet kapott támogatást a Falusi Civil Alap keretében.”

Gyopáros Alpár a Facebook-oldalán közzétett videóban arról is beszámolt, hogy az 1857 nyertes pályázatból, 245-öt ingatlan fejlesztésre, 153-at gépjárműbeszerzésre, 668-at eszközbeszerzésre, 791-et pedig program támogatására igényeltek a nyertes szervezetek. 

Nógrád vármegyeiek is nyertek a Magyar Falu Programban

Nógrád vármegyében is számos civil szervezett kapott támogatást a Magyar Falu Programban kiírt Falusi Civil Alap pályázaton. A pályázati források mértéke igen széles skálán mozog, hiszen a legkisebb támogatás 500 ezer forint, míg a legnagyobb 7 millió forint. 

A Magyarország kormányának honlapján közzétett lista szerint Nógrád vármegyében az alábbi szervezetek kaptak támogatást:

  • Lapujtői Lovas Egyesület 7 millió forint
  • Lóci Babérkoszorú Hagyományőrző és Kulturális Egyesület 7 millió forint
  • Nagyoroszi Sport Klub, Sziráki Amatőr Kézművesek Egyesület 7 millió forint
  • Cserháti Romákért Egyesület 7 millió forint
  • Palóc falvak Nyugat-Nógrádért Egyesület 6,9 millió 
  • Mátramindszent Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesülete 4,3 millió forint
  • Salgótarjáni Völgyváros Sportegyesület 3 millió forint
  • Patak Jövőjéért Egyesület 2 millió forint
  • Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2 millió forint
  • Mátraszele Rendjéért Egyesület 2 millió forint
  • Nógrádi Nagyboldogasszony Alapítvány 2 millió forint
  • Érsekvadkert Jövőjéért Alapítvány 2 millió forint
  • Kicsi Vagyok Én Alapítvány 2 millió forint
  • Együtt Ipolyvecéért Mozgalom 2 millió forint
  • BÖRZSÖNY Kulturális és Szabadidő Egyesület 2 millió forint
  • Csitári Hagyományőrző, Falufejlesztő, Természetvédő, Kulturális és Idegenforgalmi Egyesület 2 millió forint
  • Szent Kamill Alapítvány 2 millió forint
  • Jobb Jövő Kulturális és Szabadidő Egyesület 2 millió forint
  • 5 Testvér Egyesület 2 millió forint
  • Mátramindszentért alapítvány 2 millió forint
  • Palóc Kóborló Egyesület 2 millió forint
  • Szécsényi „Derűs öregkorért” Alapítvány 2 millió forint
  • HORTENZIA Időskorúak Ellátásáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2 millió forint
  • Patvarci Turista és Szabadidő Egyesület 2 millió forint
  • Szurdokpüspöki Tornaklub Községi Sportegyesület 2 millió forint
  • Hollókői Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2 millió forint
  • Gyöngyösbokréta Hagyományőrző és Turisztikai Egyesület 2 millió forint
  • Romhányi Polgárőr Egyesület 2 millió forint
  • „Jó Palócok” Egyesülete 2 millió forint
  • Roma Érdekvédelmi Szövetség 2 millió forint
  • Karancsvölgyi Jótevők Egyesülete 1,9 millió forint
  • Mátra Barátainak Polgári Egyesülete 1,9 millió forint
  • Palócföldi Családok Egyesülete 1,9 millió forint
  • Palóc tájakon két keréken Egyesület 1,9 millió forint
  • Drégely és Környéke Kulturális és Szabadidő Egyesület 1,8 millió forint
  • Kisbágyon Ifjúságáért és Hagyományaiért Alapítvány 1,5 millió forint
  • Nemti Polgárőr Egyesület 1,5 millió
  • Tar Községért Alapítvány 1,2 millió forint
  • Mátraterenyei Darts Barátok Egyesülete 1 millió forint
  • Felsőtold és Térsége Fejlesztéséért Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány 1 millió forint
  • Tari Szabadidős Egyesület 830 ezer forint
  • Báró Tunkel Ferenc Természetbarát Egyesület 824 ezer forint
  • Somosi Kertbarát Kör 500 ezer forint támogatást nyert el. 

Magyar Falu Program a mostani eredményhirdetéssel nem ér véget, ugyanis az 5 ezer lélekszám alatti települések pályázhatnak az útjaik, az utcáik és a járdák felújítására, illetve a következő tíz esztendőben számos templom is megújul majd a programnak köszönhetően.

Videó link: Szívből gratulálok a nyerteseknek!

https://www.nool.hu/helyi-gazdasag/2025/05/magyar-falu-program-civil-szervezet

Scroll to Top