Évtizedek óta nem látott madarak bukkantak fel Nógrád megyében

Évtizedek óta figyelik és gyűjtik az égi vándorokkal kapcsolatos adatokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei. Az elmúlt esztendő izgalmas volt az egyesület Nógrád megyei szervezete számára, hiszen több, szűkebb hazánkban ritkán felbukkanó madarat is sikerült lencsevégre kapniuk.

Fotó: Illusztráció

Negyvennyolc évvel ezelőtt, január 6-án alakult meg a Magyar Madártani Egyesület, amely szervezet a jelenleg is ismert elnevezését 1990-ben vette fel. 

Molnár Márton, az MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának titkára elmondta: a tevékenységeik között az egyik legjelentősebb a madarak megfigyelése, illetve az égi vándorokkal kapcsolatos adatok gyűjtése és elemzése. 

– A madarak jól megfigyelhető, úgynevezett indikátor fajok. A feltűnésük, jelenlétük, eltűnésük vagy akár az állományváltozásuk alapján az élőhelyük állapotáról kaphatunk visszajelzést – hangsúlyozta Molnár Márton. 

A tavalyi év számos meglepetést tartogatott. Januárban Jobbágyi mellett egy szántóföldön hósármányokat figyeltek meg. E faj az északi sarkkörön túl fészkel, hazánkban csak téli vendégként szokott feltűnni, főként az Alföldön. 

– A hegyvidékeken ritka a megjelenése, ezért is számított szinte kuriózumnak, amikor Nógrádban egy hetven-nyolcvan egyedet számláló csapatot sikerült megfigyelni. Ilyenre már évtizedek óta nem volt példa. A következő nem mindennapi vendéget február végén sikerült szemügyre venni. Az Ipoly folyó kiöntése miatt nagy terület került víz alá, és e jelenségnek köszönhetően Litkén és Ipolyvecén is egy-egy bütykös ásóludat láttak a kollégák. Ez a faj főként a tengerparton költi ki tojásait, azonban az elmúlt tíz évben hazánkban megerősödött az állománya. Ugyanakkor szűkebb hazánk kevés megfelelő élő- és költőhelyet tud kínálni neki – fejtette ki a titkár. 

Hozzátette: 2021 egyik legnagyobb érdekességének egy vörösnyakú lúd számított, amit Drégelypalánkon pillantottak meg márciusban. Ezek a madarak Szibéria északnyugati részén fészkelnek, hazánkat vonulásuk során szokták útba ejteni. Az egyesület fennállása óta ez volt a hatodik alkalom, amikor ez a faj feltűnt a megyében. További különlegesség, hogy globálisan is veszélyeztetett. Az állománya annyira kicsi és sérülékeny, hogy emiatt nemzetközileg is nagy hangsúlyt fektetnek a védelmére. 

A szakemberek májusban Szuha közelében egy karmazsinpirókot kaptak lencsevégre. E madár ritka átvonuló Magyarországon, de egy-egy fészkelő párt is megfigyeltek már határainkon belül. 

Szeptemberben két törpekuvikot láttak a szakemberek a Medves-fennsík peremén. Ez a legkisebb európai bagolyfaj, amelynek hazánkhoz legközelebb a Tátrában van nagyobb állománya. Olykor néhány példány lehúzódik Magyarország területére, hazánkban eddig négy alkalommal sikerült bizonyítani a fészkelését. Ez alkalommal a madarak párban mozogtak, így van rá esély, hogy fészket is építenek szűkebb hazánk berkein belül a kis méretű égi vándorok.

Hitelességét ellenőrzik a felvételeknek

Molnár Márton több, szűkebb hazánkban ritka madárfajt lencsevégre kapott tavaly. Mint arról a Nógrád Megyei Hírlap is beszámolt, októberben a Maconkai-víztározó partján egy fiatal fenyérfutóról készített képet, illetve április 19-én, Bátonyterenye mellett feltehetően egy angliai barázdabillegetőt is sikerült megfigyelnie. – A barázdabillegető törzsalakja hazánkban is gyakori, azonban a fent megnevezett alfaja példányai a Brit-szigeteken fészkelnek, majd az óceán mentén vonulnak Afrikába. Emiatt is annyira ritkák Közép-Európában. Magyarországon eddig kevesebb mint tíz alkalommal sikerült szemügyre venni őket, míg Nógrád megyében ezelőtt még egyszer sem – hangsúlyozta Molnár Márton. Hozzátette: mivel az angliai alfaj nagyon hasonlít a hazánkban is elterjedthez, ezért a felvételt a Nomenclator Bizottság vizsgálja. Az MME-hez tartozó, ám szakmailag önálló szervezet célja, hogy a Magyarországon újonnan vagy ritkán előforduló madarakról készített dokumentációkat hitelesítse és nyilvántartsa. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/01/evtizedek-ota-nem-latott-madarak-bukkantak-fel-nograd-megyeben

Scroll to Top