Fejlődni szeretne a Palóc Roham Egyesület

A salgótarjáni székhelyű Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület szakosztályaként 2018-ban indult el egy szerveződés, ami a terepfutás és akadálypálya népszerű ötvözetét karolta fel.

A lelkes csoport idén már önálló klubként, Palóc Roham Egyesület néven vehette át a Nógrád megyei Prima díjat. A csapat egyik vezetőjét, edzőjét, Zsíros Istvánt kértük meg, hogy mutassa be a munkájukat.

– Jómagam közel húsz évet fociztam városi kispályás csapatokban – kezdte Zsíros Csaba. – Közben konditerembe is jártam, valamint funkcionális edzéseket végeztem. 2014-ben találtunk rá az akadályfutás ezen formájára. Megtetszett, és mivel a focitól el kellett búcsúznom egy sérülés miatt, maradt a futás és a funkcionális vonal. Több mint száz akadályfutó versenyen vagyok túl. Időközben testépítés- és funkcionális edző lettem, illetve én irányítom a Palóc Roham alosztályaként működő Spartan Training Group Salgótarjánt.

– Mi a szép ebben a sportban?

– Talán a kiszámíthatatlansága. Nincs pontos táv vagy akadályszám, utóbbiak fajtája is a végtelenségig variálhatóak. Véleményem szerint óriási állóképesség kell ehhez a sporthoz, nagyon összetett a futások, az akadályok és a büntetőfeladat miatt. A viadalokat gyönyörű helyeken rendezik meg, hegyeken, erdőkben, patakokban és tavakban is kell versenyezni.

– Hogy jött, hogy különböző témájú eseményeket szervezzenek?

– Bár a versenyek más-más témájúak, a közös vonal a jótékonyság. A témák választása a megmozgatandó emberektől függ. A következő eseményünk például Palóc Advent néven fut majd, ez is egy jótékonysági megmozdulás lesz a Fő téren.

– Hány főből áll a csoport?

– Jelenleg 13-an vagyunk, mindenkinek megvan a szakterülete. Ugyanannyi munkát teszünk bele mindannyian, csak más-más területen.

A legnagyobb esemény ötlete hogyan jött?

– A fő eseményünk minden évben a SalGO jótékonysági verseny. Egy olyan megmérettetést szerettünk volna létrehozni, ami méltón mutatja meg a városunk természeti adottságait. Ezzel minden évben egymillió forint körüli összeggel sikerül támogatni az általunk kiválasztott szervezetet. A szervezés folyamatosan zajlik egész évben és mindenkinek a maximumot kell nyújtania, hogy a több száz fős esemény tökéletesen sikerüljön.

– Mik még a kitűzött, fontosabb céljaik?

– Szeretnénk fejlődni a szervezésben, emelni a versenyeink színvonalát, fejleszteni az akadályainkat. Mindezt természetesen a jótékonyság megtartásával.

https://www.nool.hu/sport/helyi-sport/fejlodni-szeretne-a-paloc-roham-egyesulet-4412645/

Scroll to Top