Fontos adománnyal segítik a nógrádi beteg gyerekek gyógyulását

Kedden adománnyal járultak hozzá a Kerekes Kft. és a Privát Élelmiszer-üzletlánc kiskereskedelmi partnerei a Szent Lázár Megyei Kórház Gyermekekért Alapítvány munkájához. Több mint 260 ezer forinttal támogatták a kompresszoros inhalátor, a légzéssegítő aerospacer, a vérnyomásmérő készülékek, valamint a csecsemő- és gyermek vérnyomásmérő mandzsetták beszerzését.

Fotó: nool.hu

Az üzletlánc központja és a tagjai immáron második alkalommal jótékonykodtak. 2021-ben összesen 15 millió forintot ajánlottak fel azért, hogy korszerű orvosi eszközökkel dolgozhassanak a Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben, Gyöngyösön, Jászberényben, Salgótarjánban, Cegléden és Nyíregyházán működő nyolc megyei kórház gyermekosztályain. 

A Privát Élelmiszer neve ismerősen cseng a Kelet-Magyarországon élők számára, hiszen jelenleg nyolc megyében 600 kiskereskedelmi partnerrel rendelkezik. A jótékonykodók a mostani, összesen 17 millió forint értékű támogatás után remélik, hogy ezzel a kezdeményezéssel hagyományt teremtve más vállalatokat is ösztönöznek a segítségnyújtásra, hogy a gyermekek ellátásának feltételei még tovább javulhassanak.

Dr. Szabó Géza, a salgótarjáni kórház igazgatója elmondta: a gyermekosztály nagy hasznára lesznek az adományok. 

– A kapott eszközök biztosítják az ellátás zökkenőmentességét. Különösen fontos, hogy ilyen nehéz gazdasági helyzetben is segítséget kapott a kórház, amiért hálásak vagyunk – fogalmazott dr. Szabó Géza.

Hozzátette: idén már második alkalommal kaptak segítséget. A mostani azért olyan fontos, mert ezek a felszerelések állandó használatban vannak és úgymond fogyóeszköznek számítanak nálunk.

Kerekes Tibor, a Kerekes Kft. beszerzési vezetője hangsúlyozta: abban a reményben támogatták a kórházat, hogy a kis betegek mihamarabb meggyógyulhatnak. 

– A Szent Lázár Megyei Kórház Gyermekekért Alapítvány mellett további hét megyei kórház gyermekosztályát is segítettük összesen 17 millió forint értékű eszközadománnyal – mondta, hozzátéve: – A gyógyítás és az egészség megőrzése fontos feladat. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/06/fontos-adomannyal-segitik-a-nogradi-beteg-gyerekek-gyogyulasat

Scroll to Top