Hétvégén hirdettek eredményt (2017. október 21-22. ) és osztották ki a díjakat a Téra Alapítvány Villogj! pályázatán, ahol az volt a feladat, hogy a viatal vloggerek mutassanak be nehéz helyzetben élő tehetséges gyerekeket.
A pályázat fődíját, félmillió forintot, Nasz Dániel youtuber nyerte, a második és harmadik díjat egy mezőtúri és egy budapesti tizenéves vlogger, míg a különdíjat egy székelyudvarhelyi középiskolás kapta.
Az általuk bemutatott gyerekek hat másik vlogger pártfogoltjával együtt bekerültek az alapítvány Téra Tehetségek mentorprogramjába. 24 négyzetméteres józsefvárosi önkormányzati lakásban élő 10 éves gyerekszínész. Egyedülálló anyával és ikertestvérével albérletben élő mozgássérült zenész. Születése óta vak fiú, aki papnak készül és muzsikál. Profi kézilabda karrierre vágyó, nehéz helyzetű tizenéves. Digitális tábla és szoftverek nélkül is animációkat készítő, beteg édesanyját segítő középiskolás.
Néhány azok közül a gyerekek közül, akik mind bekerülnek a Téra Tehetségek mentorprogramba, hála azoknak a szintén jórészt tizenéves fiataloknak, akik egy vlogger pályázat keretein belül bemutatták őket.
A Téra Alapítvány 2017-ben először írt ki vlogger versenyt. A pályázaton induló fiatalok és patronáltjaik Budapesten, Szolnokon, Mezőtúron, Kiskunhalason, Orosházán, Gyöngyösön, Rémben és Székelyudvarhelyen élnek, innen küldték a pályázatokat is. A vloggerek szinte kivétel nélkül autodidakta módon tanulták a videózás alapjait.
“A Téra Tehetségek program támogatja a tehetségeket, ami a vloggerek munkájára is vonatkozik. Egy újfajta minőséget szeretnénk a jövőben támogatni, ami a minőségi tartalomról, a filmkészítés színvonalának javításáról is szólni fog. Ez a döntés már ezt a szellemiséget képviseli”, mondta Endrei-Horváth Ágnes, a Téra alapítója, arra utalva, hogy nem csak vlogok, hanem riportfilmek is díjazottak lettek a versenyben.
A győztes, a 21 éves Nasz Dani évek óta rendkívül népszerű a tinikorosztály egyik kedvenc fórumán az Ask.fm-en, YouTube csatornáján is több, mint 120 ezer a feliratkozó. “Vicces és kedves”, mondják róla a követői. A megnyert első díj felét a bemutatott, nehéz körülmények között élő 11 éves Benjámin és családja kapja. Dani már a filmezés alatt felajánlotta, hogy ha helyezett lesz a pályázaton, nyereményét megosztja Benivel, akinek “minden álma” hogy ékszerész legyen.
“Minden álmom az volt hogy kitörjek és sok lehetőségem legyen. Ezt a youtube megadta, és végre azt csinálhatom amit szeretek. Próbálok minél több jótékonysági rendezvényen részt venni, és keresni a segítési lehetőségeket” – mondja Dani, aki egy kis faluban, a Bács-Kiskun megyei Rémen él három testvérével és a szüleivel.
A Téra folytatni szeretné a kezdeményezést, ennek része, hogy minden évben lehetőséget kapjanak a tehetséges vloggerek. “Szeretnénk, ha egyre több gyerek figyelne oda a kortársaira. Szeretnénk, ha észrevennék, hogy sokat tehetnek értük és önmagukért is” – mondja Endrei-Horváth Ágnes.
Tóth Artin, az alapítvány elnöke szerint a pályázat nem csak azt mutatta meg, hogy lehet értékes tartalmakat gyártani az internetes videókban is, hanem hogy a kortársak segítése akár országos mozgalommá is válhat. “Ezeket a gyerekeket a gyerekek találják meg, ha figyelnek egy kicsit egymásra. Ez az álmunk – segítő közösségek létrehozása, országos szinten.”
(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)
