Hallássérültek ismerkedhetnek a munka világával

A Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért szakma- és munkaválasztást megkönnyítő rendezvényeket tart az év folyamán az ország több településén. Elsőként – napokon belül – a kereskedelem kerül a figyelem középpontjába egypár napra. Most az általános iskolásokat hívjuk meg egy izgalmas és mozgalmas, játékos napra Budapest egyik hipermarketébe.

Az Alapítvány hallássérült és halló munkatársai gazdag vizuális prezentációkkal, csoportos foglalkozásokkal, kommunikációs gyakorlatokkal és játékokkal, szükség esetén jelnyelvi tolmácsolással mutatják be a tanulóknak az adott szakmák jellegzetességeit. Ezt követően az áruházi dolgozók vezetik végig a hipermarketben a jelentkezőket. Ők teljes körűen ismertetik a különféle munkaköröket, – amely kiegészíti az Alapítvány munkatársainak oktatását – és gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséggel betekintést nyújtanak az áruház munkaügyi életébe.

A Munka-Kör Alapítvány célja a találkozók meghirdetésével, hogy a siketek és nagyothallók munkába kerülési esélyeit, befogadásukat az egyes munkahelyekre, növelje. Remélve ezzel, hogy a kisebb boltok is foglalkoztatnak majd egy-egy hallássérült munkavállalót, vállalva a betanításukat is, illetve jelzik felénk azt, ha szükségük van új munkatársra.

A következő „munkaállomás” az éttermek világa lesz. Ide már a munkát keresőket, és minden kedves érdeklődőt várunk, előzetes jelentkezéshez a honlapunkon található e-mail címen.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top