Harmadik alkalommal rendezték meg a Szondi Várfutást

A Drégelyvár Alapítvány a minap harmadik alkalommal rendezte meg a Szondi Várfutást. Ennek célja a sport és a szabadidős tevékenységen túl, hogy felhívják a figyelmet a Drégelyvár megmentésére.

Fotó: dregelypalank.hu

– Ezen a futóversenyen nem annyira a táv, hanem inkább a terep jelenti az igazi kihívást. A vár megközelítés olykor meredek részeken történik – mondta Pásztor Ildikó, az alapítvány kuratóriumi tagja. Hozzátette: – A vitéz roham hat kilométer hosszú volt és a Drégelyvárig tartott, míg az apród roham három kilométeres távja a Sáferkútig. Az idei év különlegessége a Vice-Versa futam, amelyen a versenyzők oda-vissza megtetették a művelődési ház és a Drégelyvár közti utat, amely így tizenkét kilométer hosszú volt.

A versenyre összesen tizenkilencen neveztek, akiket az Északi Szabad Hajdúk Hagyományőrző Egyesület tagjai ágyúdörrenéssel indítottak útjára. Az apród rohamban a férfiak kategóriájában első helyen végzett Bucherna Nándor a Postás SE versenyzője, illetve a nőknél Dreyko Jana. A vitéz rohamban a férfik között első lett Kozsa Kornél, a nőknél pedig Vesztergom Andrea. A Vice-Versa rohamot pedig Tresó Gábor, a Kiss Árpád Verseny DSE versenyzője nyerte. Az első helyezettek pénzjutalomban részesültek, míg a többi résztvevő tárgyi ajándékot és helyi kézműves terméket kapott. A díjakat Lukács Gábor, a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ tárlatvezetője, Tesszáry Hanga, az alapítvány kuratóriumi tagja, Rigó Dávid polgármester, valamint Dombai Gábor, az alapítvány elnöke adta át.

https://www.nool.hu/helyi-sport/2022/05/harmadik-alkalommal-rendeztek-meg-a-szondi-varfutast

Scroll to Top