Három napon keresztül a művészeteké volt a főszerep Terényben

A Fiatal Művészek a Kultúráért Alapítvány, az Arttéka Egyesület, a helyi önkormányzat és a lakosság támogatásával második alkalommal rendezték meg a terényi Cserje Fesztivált a hétvégén.

Fotó: nool.hu

– Cserje Zsuzsa pár évvel ezelőtt hunyt el, akit a legtöbben színházrendezőként, dramaturgként és előadóművészként ismertek – mondta Simor Ágnes  előadóművész, a fesztivál egyik szervezője. 

Hozzátette: a dramaturg rendkívül sokoldalú személyiség volt, mindenütt barátokat szerzett és közösséget teremtett maga köré. Terényhez is szorosan kötődött, ahol 2004-ben létrehozta a Terényi Színházi Napokat, amely öt éven keresztül működött. Emellett 2013-ban megalapította a helyi gombamúzeumot is. Egészen 2017-ig rendezett itt fesztiválokat, koncerteket és színházi előadásokat. Munkájának hatására helyben egy művészeti közeg alakult ki, amelyet a Cserje Feszttel szeretnénk megőrizni, de az esemény Cserje Zsuzsa munkásságának és a személyiségének is emléket állít. 

A háromnapos fesztivál programjainak a gombamúzeum kertje, az erdei színpad, az Akol-színpad és a parókia adott otthont. Simor Ágnes és Éri Ildikó, a fesztivál másik szervezője a programok kialakítása során arra törekedett, hogy a fellépők megismerjék Cserje Zsuzsa életpályáját. A fesztivál során az érdeklődők színházi- és tánc előadásokat, valamint koncerteket is megtekinthettek. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/06/harom-napon-keresztul-a-muveszeteke-volt-a-foszerep-terenyben

Scroll to Top