Immár 14. alkalommal rendezik meg a jótékony kezdeményezést, amihez ezúttal is csatlakozott a a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A civil véradás egy héten keresztül zajlik, vármegyénkben ezeken a helyszíneken várják a donorokat!
XIV. alkalommal szervezik meg a civil véradást országszerte, amelynek keretében vármegyénkben is egy héten keresztül több helyszínen várják a segíteni szándékozókat. Íme a véradóhét részletes programja!


Civil véradás: országszerte, így Nógrádban is várják a donorokat
A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a Civil Közösségi Szolgáltató Központokkal összefogva minden évben két alkalommal, tavasszal és ősszel rendezi meg a Civil Véradó Hetet. A programsorozatot, amelynek lebonyolításában az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt is aktívan közreműködik, február 22. és 27. között tartják meg országszerte, így vármegyénkben is. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a véradásra, egyúttal ráirányítja a figyelmet annak fontosságára is. A cél, hogy minél több véradót bevonjanak a programba.
Ezeken a helyeken adhatunk vért vármegyénkben
Nógrád vármegyében február 23-án, hétfőn két helyszínen is várták a donorokat: 8-tól 14 óráig a Salgótarjáni Területi Vérellátóban, 15.30 és 17.30 óra között pedig a civil központ Klapka György út 4. szám alatti épületében. Február 24-én, szerdán 13-18 óráig Rétságon a művelődési központban, másnap 8.30 és 16.30 óra között Salgótarjánban a Wamsler SE Hősök úti székhelyén nyújthatják karjukat tűszúrásra. Február 27-én, pénteken pedig a romhányi művelődési házban zárul a véradóhét, ez utóbbi helyszínen 13.30 és 18 óra között várják a véradókat.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2026/02/civil-veradas-ver-donor-onzetlenseg
