Infokommunikációs akadálymentesítő alkalmazás készül autistáknak

Autistáknak készít infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazást az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ), a fejlesztést a kormány 450 millió forinttal támogatja – jelentette be Czibere Károly sajtótájékoztatón.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjainak, ezen a kiíráson nyert el forrást az AOSZ a Digitális autonómiatámogatás az autizmus spektrumon (Data) nevű program kidolgozására

Az infokommunikációs technológia nagyban hozzájárulhat az érintettek életminőségének javulásához és támogathatja önálló életvitelüket – emelte ki az államtitkár.

Czibere Károly szólt arról is, hogy a kormány több eszközzel is segíti a civil fenntartású, fogyatékossággal élőket segítő szervezeteket.

Elmondta, a civil szervezetek évente körülbelül 5300 fogyatékos embert látnak el, támogatásukra 3,4 milliárd forintot fordított tavaly és idén is a központi költségvetésből a kormány.

Mivel az egyházi, állami és önkormányzati fenntartású intézményekkel szemben a civil fenntartóknak nincsenek többletbevételi lehetőségeik, nekik minden évben pályázati úton is biztosítanak forrást a stabil működéshez.

Jövő hétfőig, 2017. november 27-ig 200 millió forintra tudnak pályázni a fenntartók. Az összeg két részre oszlik: jelentkezhetnek egyrészt az autistákat, másrészt a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek – közölte az államtitkár.

Hozzátette, hogy a kormány emellett a minimálbér növekedésével járó többletköltségeket is átvállalja a civil fenntartóktól idén és jövőre. Erre 1,4 milliárd forintot fordítanak.

Kővári Edit, az AOSZ elnöke elmondta, a Data az autisták napi életvitelét támogatja majd, így segíthet a pénzkezelésben, az időbeosztásban, a hivatali ügyintézésben, az önálló közlekedésben vagy a munkakeresésben is.

Az IOS-re és Androidra készülő applikáció egy keretrendszert biztosít majd, amelyre személyre szabható tartalmakat lehet feltölteni az adott ember életkorához, képességeihez és szükségleteihez igazítva – ismertette.

Hozzátette, hogy a fejlesztési folyamat a jövő év elején kezdődik majd meg.

(Forrás: www.kormany.hu)

Scroll to Top