A Civil Díj díjátadó gálája minden évben a civilek munkájának ünnepe és a civil szervezetek találkozóhelye is. Május 19-én átadtuk a NIOK Civil Díj elismeréseit az Aranytíz Kultúrházban, gratulálunk minden nevezett és díjazott szervezetnek a fantasztikus munkához!


Ismét izgalmas, felemelő, örömteli és megható pillanatok váltották egymást a Civil Díj gálán, ahol átadtuk a 7 szakmai kategória döntőseinek és díjazottjainak, illetve a közönségdíjas és különdíjas szervezeteknek az okleveleket. Ahogyan el is hangzott: „Sokkal többen vannak mellettünk, mint ellenünk. Mindannyian jöttetek, láttatok és győztetek!”
A 22 döntőbe jutott nonprofit projekt, és összességében pedig a 142 beérkezett nevezés mind-mind olyan értékteremtő nonprofit program volt 2025-ben, amely ellenszélben, bizonytalan klímában valósult meg és nyújtott segítő kezet a teljes magyar társadalom számára.
A díjátadó gála célja idén is az volt, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap láthatatlanul tesznek értünk, a környezetünkért, közösségeinkért. A nagyterem színültig telt civil szervezetek képviselőivel, a for-profit szektorból érkezőkkel és barátokkal, hozzáátartozókkal.
„Véget ért ez a félelemmel, hazugsággal teli időszak, ami mindenkinek kisebb-nagyobb mértékben, de megmérgezte vagy a munkáját, vagy tanulását vagy a közösségi, vagy a családi életét is, és csak keveseknek sikerült ezt a nyomasztó közeget kizárni a mindennapjainkból.
Sok tízezer civil, sok százezer önkéntes, és adományozó nem rettent meg, bízott abban, hogy erőfeszítésének lesz értelme, és tette a dolgát a küldetése, a tagság akarat szerint.
Épített, tiltakozott, lelkesedett, ápolta a betegeket, időseket, tartotta a lelket a fiatalokban, a roma közösségekben, a menekültekben, szervezte a településen a kultúrát, a közösséget, a helyi sportéletet.
Nagy tapsot tehát a nonprofit szervezeteknél dolgozó 67 647 embernek, és 350 682 önkéntesnek, akik ki tudtak tartani minden nehézség ellenében, mert megtalálták azt a nagy vagy akár pici dolgot, amiben másokért, közösségükért tudtak tenni.”
A díjazottaknak szívből gratulálunk:
- Legígéretesebb új szervezet: Magyar Ikres Családok Egyesülete – GEMINI
- Legsikeresebb adománygyűjtés: Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány – Tedd őket láthatóvá! – Patchwork takaró az állami gondozásban élő gyerekekért
- Legnagyobb hatású projekt: Una Terra Alapítvány – Ketrecmentes Magyarország
- Legjobb helyi kezdeményezés: Veni Vidi Vici Alapítvány – Ne a másságra, a másikra figyelj
- Legjobb együttműködés: Múzeumok és Látogatók Alapítvány – Hozzáférhető múzeumok
- Legjobb kommunikációs kampány: MáSzínház Egyesület – #jóarc kampány
- Legjobb civil vállalkozás, termék, szolgáltatás: Feledhetetlen Alapítvány a demenciával élőkért és az őket gondozókért – Demenciatérkép és egy támogató ökoszisztéma a családokért
- Civil Díj x Erste Higgy magadban! különdíj: Veni Vidi Vici Alapítvány
- Közönségdíj: Hangya Közösség Alapítvány
A Civil Díj főszervezője: NIOK Alapítvány
