Ismét mesterképzéseket indít a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

A mester, mint fogalom évszázadok óta a minőséget, a szakma legmagasabb szintű rangját jelenti. A kitüntető cím ma már a hagyományokon alapuló munkaszereteten és tiszteleten kívül korunk modern technológiáinak, berendezéseinek és alapanyagainak megismerését is jelenti.

Fotó: 3100.hu

A helyi gazdasági kamarák kiemelt feladata a mesterképzés és vizsgáztatás, a Magyarországon végzett mesterek pedig a kamarák kiemelt szövetségeseiként őrzik a szakmák becsületét. A Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) az ilyen képzések kezdete óta már 335 mesterlevelet adott át számos szakma jeles képviselőinek – olvasható az NKIK közleményében.

Nógrádban 2002 óta szervez mesterképzéseket a gazdasági kamara, a lehetőség idén is biztosított a mester cím presztízse vagy a tanulóképzés iránti elhivatottságból motivált érdeklődőknek. Hazánkban mesterképzés jelenleg 41 különféle szakmában szervezhető, az NKIK minden évben az előzetes igények alapján hirdeti meg a lehetőséget. Idén elsősorban autószerelők, ácsok, karosszérialakatosok, villanyszerelők, valamint pincérek jelentkezését várja a mesterképzésre a gazdasági kamara, de természetesen más szakmákban is lehetőség van erre, amennyiben megfelelő számú jelentkezés érkezik – írták.

A tanulóképzést vállaló szakemberek kedvezményesen, támogatott formában vehetnek részt a mestervizsgára való felkészítésen. A mesterképzés feltételrendszeréről és a jelentkezésről további információ az NKIK honlapján érhető el, telefonon vagy e-mailben állnak az érdeklődők rendelkezésére a kamara mesterképzési referensei, akiktől akár személyesen is lehet bővebb tájékoztatást kérni a kamara Salgótarján, Mártírok útja 4. szám alatt található székházában – tették hozzá a közleményben.

https://3100.hu/ismet-mesterkepzeseket-indit-a-nograd-varmegyei-kereskedelmi-es-iparkamara

Scroll to Top