Két nógrádi asszony még mindig tudja a titkot, művészet, ahogy náluk pirul a plunyenyina

Manapság Nógrád vármegye számos településén őrzik még a régmúlt szokásait, beleértve a hagyományos ételek elkészítését is. Közéjük tartozik Nógrád is, amelynek egyik régi, hagyományos ételét a plunyenyinát még ma is sokan megsütik a faluban. A Nógrádikum díjas plunyenyina eredeti receptjét a Nógrád Község Hagyományőrző Klub Egyesület tagjai mutatták be stábunknak.

Fotó: nool.hu

Szórágy Gyuláné és Bera Lászlóné, a Nógrád Község Hagyományőrző Klub Egyesület képviseletében a minap a Nógrádi Civil Házban fogadta stábunkat. Azonban mielőtt bepillanthattunk volna a gasztronómiai különlegesség, a plunyenyina elkészítésébe, meséltek az egyesületről, annak tevékenységéről és arról is, hogy miért tartják kiemelten fontosnak a helyi gasztronómiai hagyományok megőrzését. 

Az egyesület kórusa is kiemelkedő sikereket ért el

Szórágy Gyuláné, a Nógrád Község Hagyományőrző Klub Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy a 2012-ben megalakult klub a jobb lehetőségek érdekében 2016-ban egyesületté vált. Kiemelte, legfőbb céljuk a helyi hagyományok ápolása és megőrzése a következő generációk számára. A negyven fős egyesület tevékenységét pedig az önkormányzat is támogatja.

Mint mondta, a civil szervezet keretében működik a Búzavirág Kórus, amely az országos megmérettetéseken is sikeresen szerepel, és korábban három arany, illetve négy ezüst minősítést is elnyert. A kórus emellett a helyi és a környező települések rendezvényeinek rendszeres fellépője.

Az egyesület tagjai mindemellett a népviseleti ruhát is szívesen magukra öltik, sőt a tájház működtetéséért is ők felelnek, ami kiemelt részét képezi a tevékenységüknek. 

A nógrádi tájház működtetése fontos feladatuk

A tájház működtetését is magunkra vállaltuk. Rendszeresen takarítunk, a berendezési tárgyakat, illetve az udvart is rendben tartjuk. Az egyesület megalakulása óta pedig Bera Lászlóné Marika mutatja be a tájházat, ahol az 1930-as évekbeli módos gazda életvitelét tekinthetik meg az érdeklődők  – mondta Szórágy Gyuláné. Hozzátette: – A hagyományok jegyében már hat alkalommal tartottunk Nyitott Tájház rendezvényt, amelynek az volt a célja, hogy a tájház bemutatásán kívül a régi hagyományos ételeket is megismertessük a látogatókkal, ezáltal gasztronómiai élményt kínálva nekik.

Ezt követően Bera Lászlóné, a Nógrád Község Hagyományőrző Klub Egyesületének a titkára vette át a szót és ismertette, hogy minden rendezvény alkalmával igyekeznek más étellel, finomsággal kedveskedni a látogatóknak. Mint mondta, készítettek már többek között hagyományos krumplis lepényt – amit csirkemájjal, saját készítésű szilvalekváros vagy fokhagymás töltelékkel töltenek meg – sztrapacskát, szilvás gombócot, palócgulyást, túróslepényt (szírovnyik), bobályát, barátfülét (pirohy), nagyhaluska levest, és természetesen plunyenyinyát (plnená) is. 

De mi is pontosan ez a gasztronómiai különlegesség, a nógrádi plunyenyina?

Célunk, hogy minél szélesebb körben megismertessük a nógrádi tájházat, ezáltal bemutatva a helyi szokásokat, régi hagyományos eszközöket, ruházatot, használati tárgyakat és persze az ételeket is – hangsúlyozta Bera Lászlóné. Hozzátéve, az egyesület több éves kitartó munkájának köszönhetőn 2024-ben a Palóc Búcsú vendégasztalára is elkészíthették a plunyenyinát a szírovnyikkal együtt, amelyekkel végül elnyerték az első helyet, majd egy évvel később 2025-ben a nógrádi plunyenyina bekerült a Nógrád Vármegyei Értéktárba. 

Íme, így készül a nógrádi plunyenyina

A beszélgetést ekkor felváltották a tettek és a két hagyományőrző nekilátott az eredeti nógrádi plunyenyina elkészítésének. Eközben büszkén elmesélték, hogy a Nórádikum díjas hagyományos töltelékes étel a település szlovák gasztronómiájának része, és korábban már a helyi értéktárba is beválasztották, jelezve a helyi kulturális és gasztronómiai örökség jelentőségét. 

A plunyenyinát gyakran lepénnyel együtt készítik és fogyasztják a szlovák nemzetiségi hagyományok részeként. Mint azt megtudtuk, az eredeti plunyenyinát az elődök a házuknál fellelhető alapanyagok felhasználásával készítették el, és nemcsak köretként, hanem önálló ételként is fogyasztották. Kiemelték, a helyiek mind a mai napig elkészítik az ínyencséget, olykor gombával vagy más egyéb fűszerekkel ízesítve. 

Azonban az eredeti Nógrádikum díjas plunyenyina receptje a következő:

Hozzávalók: 500 gramm szikkadt kenyér, 500 gramm csirkemáj, 5 darab tojás, egy közepes hagyma, só, bors, pirospaprika, majoranna, valamint zsír. 

Elkészítése: 

  • Az 500 gramm szikkadt fehérkenyeret vízbe áztatjuk.
  • A hagymát és petrezselymet megpirítjuk zsíron. 
  • Az 500 gramm csirkemájat ledaráljuk. (A ledarált májat a hagymával és a petrezselyemmel együtt meg is lehet pirítani.)
  • Ez követően a kenyeret, a májat és a pirított hagymát, illetve petrezselymet összekeverjük öt darab tojással, majd ízlés szerint, majorannával, pirospaprikával, sóval, és borssal ízesítjük. 
  • Az elkészült tölteléket egy kizsírozott tepsibe tesszük, majd előmelegített sütőben megsütjük.

Miután mi magunk is megkóstoltuk a plunyenyinát, megállapítottuk, bizony nem véletlenül kapott Nógrádikum díjat. Az eredeti recept elkészítésének részletes módját pedig a videónkban is megtekintheted.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2026/02/plunyenyina-nogradi-hagyomanyos-etel

Scroll to Top