Kihívás várt a fiatalokra Salgótarjánban, nagy kavalkád is kerekedett

A sportról, és a mozgásól szólt a szerda Salgótarjánban. A Kihívás napja keretében számos rendezvény várta az érdeklődőket, és ezen belül kapott helyett a sportcentrumban megrendezett Sportkavalkád elnevezésű sportágválasztó is.

Fotó: nool.hu

Kihívás napja már hosszú évek óta Salgótarján kiemelt sportrendezvénye, hiszen a legkisebbektől az idősekig, mindenkinek lehetőséget kínál a mozgásra. A május eleji esőzéseknek köszönhetően társrendezvényként csatlakozott hozzá a Sportkavalkád, ahol az óvodások és iskolások ki is próbálhatták a városban működő sportágakat. Ez kiváló toborzási lehetőség volt minden sportegyesületnek, akik a különböző standokon várták azokat, akik még nem választottak maguknak mozgásformát. 

A hivatalos megnyitón Kreicsi Bálint polgármester mesélt a kerékpározáshoz kapcsolódó szeretetéről, majd köszöntötte a fiatalokat.  A sportegyesületek különböző feladatokkal várták a diákokat. A hagyományos, a városban nagy hagyománynak örvendő olimpiai sportágak nagy népszerűségnek örvendtek. A vívóknál fegyvert foghattak a kezükbe az érdeklődők, az ökölvívóknál pedig kesztyűt is húzhattak. Nem hiányozhattak a városnak sok sikert hozó, nagy létszámmal működő karatékák, tájfutók, sílövők, sakkozók sem.

A csapatsportágakat ismerik talán a legjobban a városban, de nekik sem árt, ha testközelbe tudják vinni a játékot, így a sportcentrumban bárki kipróbálhatta a kézilabdát, a kosárlabdát és a röplabdát is.

A kevésbé ismert sportágak is helyet kaptak, és lehetőséget arra, hogy ők is toborozzanak. A dartstól a táncstúdiókon keresztül a célbarúgásig mindenhol nyüzsögtek a gyerekek. 

De lehetőség volt megnézni egy kutyás bemutatót, lehetett lovagolni vagy éppen gokartba pattanni. Két igazi versenyautó és még egy sárkányrepülő is leparkolt a parkolóba, ahol a legbátrabbak egy hatalmas darun a magasba szállhattak, ahol példátlan kiállítás nyílt előttük.

Sokakat vonzott a Kihívás napja 

A Kihívás napjához kapcsolódó salgótarjáni programok között túrát és különböző közös tornákat rendeztek, a Városi Tanuszoda pedig egész nap várta azokat, akik teljesíteni szerették volna a 15 perces kihívást. A vízi tornák mellett játékos feladatokkal is ki lehetett pipálni az előírt penzumot. Koraeste pedig a tóstrandi extrém kerékpáros pályán is indult a stopper. A megyeszékhely mellett több nógrádi település is csatlakozott a Kihívás napjához.

Az egész napos programsorozat jól szolgálta a sport népszerűsítését, és remek lehetőséget adott a fiataloknak arra, hogy sportágat válasszanak maguknak.

Videó link: Kihívás napja Salgótarjánban

https://www.nool.hu/helyi-sport/2025/05/kihivas-napja-sportkavalkad-salgotarjan

Scroll to Top