Közönségdíjjal ismerték el a pásztói kollégium rendkívüli összefogását

Immár harmadik alkalommal adott át díjakat a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a közelmúltban. A szavazók és a zsűri döntése alapján a közönségdíjat pedig a Pásztó Kollégiumáért Alapítvány nyerte el.

Fotó: nool.hu

Izgalmasan telt az elmúlt év a Tittel Pál Kollégiumban, hiszen a közös összefogás erejének köszönhetően megszépült az épület.

Berze Mariann, az intézmény vezetője portálunknak elmondta: az alapítvány már több tíz éve jelen van a városban, és rendkívül fontos szerepet tölt be a kollégium életében. Sajnos azonban sok alapító tag már nem él, így újra kellett éleszteni a szervezetet, amely sikerült is.

Hozzátette: nagyon sokan szívükön viselik a kollégium sorsát, így például az intézmény dolgozói, a diákok, a szülők, a tanárok, sőt, még az öregdiákok is. Ők azok, akik mindig segítenek, ha szükség van rá, legyen szó akár pénzbeli, akár tárgyi adományról, vagy éppen munkáról.

Nemrég például a közös összefogásnak köszönhetően kapott új köntöst a kollégium.

A szabadidejüket is feláldozták a jó cél érdekében

Berze Mariann kiemelte: amikor elindította a kezdeményezést, nem hitte volna, hogy ennyien a jó cél mögé állnak majd. Sok öregdiák pénzt adományozott, de volt, aki például bútorokat. A kollégium dolgozói, a tanulók és a szülők egyaránt részt vettek a munkában, de még a tanárok is. Emellett helyi vállalkozók és lakosok is úgy érezték, tenniük kell valamit, hogy a kollégiumban élő gyermekek mindennapjait komfortosabbá tegyék. Hónapokon keresztül mindenki azon dolgozott, saját szabadidejét rászánva, hogy a kollégium épülete megújuljon.

Az intézmény vezetője a sok segítő szándékú ember mellett a Salgótarjáni Tankerületi Központnak is a háláját fejezte ki, hiszen nagyban hozzájárultak, hogy az épület modernebbé váljon. Így például festéket és bútorokat adományoztak, de kicserélték a nyílászárókat is. Az összefogás által pedig szinte minden szoba új köntöst kapott.

Nincs megállás

– Nagyon jóleső érzés volt, hogy ennyien segítettek. Az összefogás eredménye pedig két és félmillió forint lett, amelyet szintén az intézmény felújítására fordítottunk. Itt azonban nem állunk meg, ugyanis szeretnénk továbbújítani az épületet, hiszen nagyon sok még a teendő. Fontos számunkra, hogy a gyerekek mindennapjai kényelmesek legyenek, akik nagyon szeretnek itt lenni, sok a pozitív visszajelzés részükről – fejtette ki Berze Mariann.

Nemrég pedig közönségdíjat is kapott az alapítvány a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központtól, amely nagyon jó példája annak, hogy mekkora ereje van az összefogásnak.

A kollégium vezetője hangsúlyozta: nagyon jól esett nekik a sok szavazat és természetesen az elismerés is, amelyet mindenki magáénak érezhet, aki segített a kollégium megújításában.

Mint mondta: ha valamit kitalálnak, és szeretnének megvalósítani, akkor minden erejükkel arra törekednek, hogy az sikerüljön.

A kollégiumban nagy szerepe van a programoknak is

 Két alkalommal már öregdiák-találkozót is tartottak és biztos, hogy idén is lesz majd. Emellett egy nyertes pályázatnak köszönhetően kirándulni is viszik majd a gyermekeket, de tavasszal például koncertet is szerveznek, ahol a kollégisták lépnek majd színpadra. A kollégiumi alapítvány folyamatosan él a pályázati lehetőségekkel, amely által nem csak a diákok mindennapjait tehetik szebbé, de az épületet is.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/02/kozonsegdijjal-ismertek-el-a-pasztoi-kollegium-rendkivuli-osszefogasat

Scroll to Top