Különleges „kávézó” nyílik Salgótarjánban

A nógrádi vármegyeszékhely új, egyedi kávézójában szeptember közepétől szeretettel várnak mindenkit. Az Alzheimer Café Salgótarjánban azonban jóval többet nyújt egy csésze finom „feketénél”. Hamarosan – szeptember 18-án – Salgótarján is csatlakozik a több mint 10 éve elindított kezdeményezéshez. A nem csupán egy szimpla kávézóban a Tarjáni Szabadidősport Klub havi rendszerességgel szervez majd programokat, ezzel segítve az Alzheimer-kórban szenvedőket és családtagjaikat, ismerőseiket. Az Alzheimer Café Salgótarjánban komoly segítséget jelent az érintetteknek.

Fotó: nool.hu

Alzheimer Café Salgótarjánban – itt segítik a gyógyíthatatlan kórral küzdő nógrádiakat

demencia világszerte terjed, ezért az érintett családok társadalmi méretű segítésére van szükség. Ennek egyik formája a több országban már egész hálózattá terebélyesedő Alzheimer Café.

Minden hónap harmadik csütörtökjén, változatos előadásokkal másfél órában, 16:30-tól 18 óráig a Salgótarjáni Civil és Ifjúsági Házban rendezzük meg az Alzheimer Cafét. Az első alkalmon Nagy-Bana Zsanett idősügyi interaktív életút-tanácsadó és mentálhigiénés prevenciós specialista, valamint Mihók Viktória klinikai szakpszichológus segíti a résztvevőket  – mondta el Félegyházi Éva, a Tarjáni Szabadidősport Klub elnöke, aki podcastünkben arra is kitért, hogy még széktorna is szerepel majd a programok között.

Több mint 10 éve debütált az Alzheimer Café

Magyarországon az első Alzheimer Cafét 2014-ben Dr. Menyhárt Miklós bőnyi háziorvos indította útjára Győrben, aki a franciaországi Commercy St.Jacques Kórház Alzheimer Egységének volt a főorvosa. 2015 tavaszán már négy Alzheimer Café működött az országban és további három is szerveződött. Akkor fogalmazódott meg először annak igénye, hogy a találkozók egy országos hálózattá szerveződjenek. Az Alzheimer Café egy független, alulról szerveződő kezdeményezés, amely a helyi közösségekben élő szociális és egészségügyi szakemberek, valamint segítőszándékú emberek önkéntes munkájának köszönhetően, a helyi lehetőségek függvényében rendezi az összejöveteleit.

Az Alzheimer-kór a leggyakrabban előforduló demencia-betegség 

Az Alzheimer-kór egy visszafordíthatatlan, időben egyre súlyosbodó agyi megbetegedés, amely során egyre romlik a beteg memóriája és gondolkodási képessége egészen addig, míg a mindennapi élet egyszerű feladatait sem képes már elvégezni. A betegség gyógyíthatatlan, de lefolyása lassítható.

Ebben fontos szerepe van – a gyógyszeres kezelés mellett – a környezetnek és az otthoni gondozásnak. Az éveken át, akár egy évtizedig tartó otthoni gondozás, ápolás azonban nagy anyagi és lelki terheket ró a családra, bezárkózáshoz és elszigetelődéshez vezet. Mindez pedig kedvezőtlenül hat a betegre és a betegségre, valamint gyakran kikezdi a hozzátartozók egészségét is.

– Az Alzheimer-kórt és a vele együtt járó demenciát valamelyest lehet javítani. A legnagyobb baj az, hogy rengeteg idős magányos, bezárkóznak és csak tévéznek, illetve keveset mozognak. A segítő közösség célja, hogy mozgásra bírjuk az érintetteket és kimozdítsuk őket ebből a helyzetből. Ha már kicsit is változtatnak a napi programjukon és beépítik életvitelükbe a látottakat, hallottakat, már sikerrel jártunk – emelte ki Félegyházi Éva, aki podcastadásunkban azt is elárulta, hogy világszerte hány embert érint ez a súlyos betegség.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/08/alzheimer-cafe-salgotarjan-segito-kozosseg

Scroll to Top