2025. november 1-jétől minden cég, egyesület, alapítvány és egyéni vállalkozó számára kötelezővé vált a minősített elektronikus aláírás használata.
Ez az egyik legjelentősebb változás az elektronikus ügyintézésben az elmúlt években, hiszen a jól ismert AVDH szolgáltatás ekkortól kikerül az e-Papír rendszerből.


Mit jelent ez a gyakorlatban?
A gazdálkodó szervezeteknek a jövőben minden hivatalos dokumentumot kizárólag minősített aláírással kell hitelesíteniük.
A régi gyakorlat – nyomtatás, kézi aláírás, majd szkennelés – már nem lesz elfogadható, és ugyanígy érvénytelen lesz a DÁP aláírás is, mert az csak magánszemélyként azonosítja az aláírót, nem pedig a céget.
Ha tehát egy ügyvezető vagy elnök DÁP-aláírással nyújt be iratot, azt a hatóság visszautasítja.
Mi váltja fel az AVDH-t?
Az e-Papír rendszerben az AVDH helyét a FEDOR (Felhasználó Dokumentumhoz Rendelése) szolgáltatás veszi át.
Ez lehetőséget ad arra, hogy a magánszemélyek azonosítottan küldhessenek be dokumentumokat, de nem elektronikus aláírás: csak azt rögzíti, ki adta be a fájlt.
A FEDOR tehát hasznos lesz például álláskeresők vagy ügyfélkapus ügyintézések során, de cégek, alapítványok és egyéni vállalkozók számára nem elegendő.
Hogyan lehet felkészülni?
Minden jogi személynek szerződést kell kötnie egy minősített bizalmi szolgáltatóval, aki a nemzetközi eIDAS-rendelet előírásainak megfelelő aláírást biztosít.
A szolgáltatás díjköteles, és az aktiválás néhány napot is igénybe vehet, ezért célszerű időben lépni.
A Magyarországon működő, megbízható szolgáltatók közül a legfontosabbak:
Ezek a szolgáltatók megfelelnek az uniós előírásoknak, így biztosítják, hogy a cég nevében tett aláírás joghatályos legyen.
Azok a szolgáltatások, amelyek „minősítettként” hirdetik magukat, de nem szerepelnek a hivatalos listában, nem fogadhatók el.
Jogszabályi háttér
A kötelezettséget a 321/2024. (VII. 4.) Korm. rendelet 44. §-a, 70–74. §-ai, valamint a 322/2024. (VII. 4.) Korm. rendelet 72/A–72/B. §-ai rögzítik.
Összefoglalva:
Az elektronikus ügyintézés 2025 őszétől új alapokra kerül: minden cégvezetőnek, kuratóriumnak, elnökségnek és egyéni vállalkozónak minősített elektronikus aláírást kell használnia.
Az AVDH, DÁP és FEDOR továbbra is létezik, de kizárólag magánszemélyként eljárók számára.
