Megválasztották a legszebb kutyákat a salgótarjáni Tóstrandon

Az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete szervezői munkájának köszönhetően ismét kutyacsaholástól volt hangos a Tóstrand területe. A Salgótarjáni CAC kutyashow-ra idén több mint nyolcszázötven kutyát nevezetek a tulajdonosok.

dachshund, puppy, pet
Fotó: Illusztráció

A megnyitó előtti percekben már szinte izzott az izgalomtól a levegő, a bírálatok a tíz fajtacsoportnak kihelyezett körben egészen kora délutánig zajlottak, majd a nap zárásaként kiderült, hogy melyik négylábú és gazdája vihette haza a kiállítás legszebb kutyájának járó elismerést.

A napsütéses vasárnapi reggelt a Tóstrandon a feszült várakozás pillanatai, a megmérettetés előtti készülődés mozzanatainak izgalma, és a feladatok helyes végrehajtásáért dicséretet váró pillantások töltötték meg. Az alkalom nem újdonság, hiszen a terület már több éve helyszínt biztosít az immár több mint egy évtizedes múltú Salgótarjáni CAC Kutyashow-nak.

A felkészüléssel töltött utolsó percek alatt Göblyös Jolán a portálunk kérdésére elárulta: Budapestről érkezett Salgótarjánba három barzoi – közismertebb nevén orosz agár – kedvencével. Több kiállításon is részt vettek már, azonban a nógrádi megyeszékhelyen most először jártak. Mint mondta: számukra – a kutyái fajtájából fakadóan – inkább az agárversenyek, azaz a coursing-ek bírnak nagyobb jelentőséggel, ugyanakkor alkalmanként az ilyen típusú megmérettetéseken is a bírói körbe lépnek négylábú társaival.

Kopó Gyöngyvér két hűséges can corso fajtájú társával vágott neki a vasárnapi versenynek. Az ipolyvecei kutyatulajdonos kifejtette, hogy még újak ezen a terepen, hiszen a salgótarjáni a második kiállítás, amelyen részt vesznek. A terveik között azonban az szerepel, hogy további versenyekre is beneveznek, így az biztos, hogy sok gyakorlással és felkészüléssel töltött óra vár még rájuk a jövőben.

A rendezvény megnyitóján a megjelenteket elsőként Tóth Hajnalka, az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesületének elnöke köszöntötte. Ezután Fekete Zsolt polgármester, illetve Korózs András, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) elnöke, a salgótarjáni kutyakiállítás vezető bírója megnyitották a rendezvényt.

Korózs András beszédében úgy fogalmazott: különleges a salgótarjáni kiállítás helyszíne, mivel a 2021-es kiállítási évadot nógrádi megyeszékhelyen zárták, majd az idei nemzeti kiállítások sorát pedig itt nyitották meg. Hozzátette: már a tavaly októberi nevezési létszám sem adott okot szégyenre, ugyanakkor meggyőződése, hogy 2022-ben Salgótarján a nevezési létszámok tekintetében a legkiemelkedőbb helyszínek között fog szerepelni a nemzeti kiállítások sorában. Korózs András arra is rámutatott, hogy a fokozott érdeklődés miatt a bírói létszámot is bővíteniük kellett.

A vezető bíró szavait a számadatok is alátámasztották, hiszen a tíz bírálókörbe összesen több mint nyolcszázötven négylábút vezettek fel a kutyatulajdonosok.

Sándor Ildikó, az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesületének elnökségi tagja a nevezési adatokkal kapcsolatban kifejtette: a járványügyi korlátozások feloldása láthatóan megnövelte a részvételi kedvet az előző októberi eseményhez képest.

Idén a border collie és a magyar vizsla bizonyultak a legnépszerűbb fajtáknak, de széles volt a rottweilerek, a mudik, a golden és labrador retrieverek mezőnye is. Ezentúl ismét találkozhattunk egy-egy ritka fajtával. Ezek közé tartozott például a japán származású mini shiba inu, az őrző-védők közé tartozó, robusztus testű boerboel, vagy a vadászkutyák közé sorolt ibizai podenco és braque d’ Auvergne. A kora tavaszi megmérettetésre a magyar kiállítókon túl Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és Szerbiából is érkeztek tulajdonosok, illetve tenyésztők– mondta Sándor Ildikó.

Hozzátette: a rangos bírói mezőnyben szintén voltak szerbiai vendégek a magyar kinológiai szakemberek mellett.

A bírálatokat követően az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesületének kutyaiskolája tartott bemutatót, majd ezt követően kezdődött a hobbi, illetve törzskönyv nélküli fajtatiszta kutyák versenye. Mivel a szervezők csatlakoztak a város centenáriumi rendezvénysorozatához is, így a 100 éves évfordulóra emlékeztető logó megjelent a nyertes kutyák rozettáin. A rendezők emellett felkérték a város polgármesterét, hogy a centenáriumi ünnep alkalmából vegyen részt a legszebb hobbi kutyák kiválasztásában.

Az esemény helyt adott továbbá a német dog, a schnauzer és pinscher, valamint a spániel fajták tenyészszemléjének is. A díszkörben délután megtartották az úgynevezett Best in Show-t, amely során a közönség gyermek, fiatal és senior felvezetőknek, kutyapároknak, illetve tenyészcsoportoknak is szurkolhatott. A legszebb bébi, kölyök, fiatal és veterán kutyák kiválasztása után a bírók az FCI, azaz a Nemzetközi Kinológiai Szövetség által meghatározott fajtacsoportok délelőtti győzteseinek szemügyre vételével folytatták a sort. A felvezettet négylábúak közül a szakértői szemek egy simaszőrű foxterrienek és tulajdonosának ítélték oda a kiállítás legszebb kutyája címet.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/03/megvalasztottak-a-legszebb-kutyakat-a-salgotarjani-tostrandon

Scroll to Top