Minden nő számít! A mellrákos betegek gyógyulásáért sétáltak Balassagyarmaton

A mellrák elleni harc jegyében a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (NVSzC) Szent-Györgyi Albert Technikum, a Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya együttműködve szerdán Balassagyarmaton is figyelemfelkeltő sétát és programot szervezett. Ennek során a mellrák megelőzésére, valamint a korai felismerés és szűrések fontosságára hívták fel a figyelmet.

Fotó: nool.hu

A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban megtartott rendezvényen, Szrenka Anikó, az NVSzC Szent-Györgyi Albert Technikum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ebben kiemelte, immár évek óta megszervezik ezt a programot a mellrák világnapja alkalmából, ugyanis fontosnak tartják felhívni a figyelmet a betegség megelőzésére, valamint a korai felismerés és szűrések fontosságára. Emellett arról is beszélt, hogy idén négy nagyobb méretű mályvavirágot készítettek a diákjaik, amelyeket majd a rendezvény végén elhelyeznek a Civitas Fortissima téren lévő virágágyásokba. 

A mellrák időben felismerve jól gyógyítható 

Ezután Kreicsi Mária, az MRL vezetőségi tagja ismertette a PINK mozgalom történetét. Mint mondta, a Pink Október során szinte az egész világ rózsaszínbe borul. Emberek millió viselnek pink pólót, versenymezt, vagy éppen szalagot, illetve különböző rendezvényeken hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára. 

Ezután arról is beszélt, hogy a mellrák elleni küzdelemért az Egészség Hídja Összefogást hazánkban 2002-ben Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet kezdeményezte. Kiemelte, ennek célja, hogy felhívják a figyelmet a megelőzésre, a korai diagnózis és a terápia megkezdésének fontosságára.

Évről évre egyre több embert érint a betegség

Ha időben diagnosztizálják, akkor ma már nagyon nagy valószínűséggel – de 95%-ot mondanak a szakemberek is – tünetmentessé tehető és gyógyítható ez a betegség. Nagyon fontos az egyéni felelősség! Figyeljünk magunkra, végezzünk önvizsgálatot, járjunk el a szűrővizsgálatra vagy a klinikai vizsgálatokra és egymásra is figyeljünk. Döntsük le a tabukat, kérdezzünk, mert nincs rossz kérdés, csak fel nem tett kérdés van – hangsúlyozta Kreicsi Mária, aki szerint nagyon fontos hogy beszéljünk a mellrákról, mert évről évre egyre több az érintett, és egyre több köztük a fiatal is. Ráadásul még mindig csak kevesen vesznek részt a mammográfiás szűrővizsgálatokon.

Végül kitért a rózsaszín szalag szimbólumára is. Mint mondta, a rózsaszín a nőiességet és a tisztaságot jelképezi. Továbbá a szimbólum három fontos üzenetet is hordoz: 

  • emlőtudatosság, 
  • a remény és a kitartás,
  • valamint szolidaritás, a betegúton lévőkért és az elveszítettekért.

Ezután Feketéné Dr. Zeke Ildikó vármegyei tisztifőorvos, az esemény szakmai védnöke és Katkó Orsolya osztályvezető osztották meg tapasztalataikat a jelenlévőkkel, illetve válaszoltak a jelenlévők kérdéseire, és segítettek eloszlatni a tévhiteket. 

Figyelemfelkeltő pink virágokkal sétáltak 

Ezt követően a résztvevők a művelődési központ előtt gyülekeztek és egy figyelemfelkeltő sétával elindultak a Civitas Fortissima térre. Itt Csach Gábor polgármester, és egyben az esemény fővédnöke osztotta meg a gondolatait a jelenlévőkkel, melyben szintén felhívta a figyelmet az egészséges életmódra, és a megelőzés fontosságára.

Aztán Kreicsi Mária, a MRL Salgótarjáni Alapszervezet elnöke ismertette a világnap üzenetét is: „Minden nő számít!” Majd Salgótarján 2025-ös szalagüzenetét is megosztotta a jelenlévőkkel: „Adj esélyt az életre a korai felismeréssel! – Figyelj magadra és járj szűrővizsgálatra!”

Végül a résztvevők elhelyezték a figyelemfelkeltő pink virágokat a Civitas Fortissima tér virágágyásaiban. 

Videó link: Rákellenes séta Balassagyarmaton

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/10/mellrak-elleni-kuzdelem-betegseg-seta-balassagyarmat

Scroll to Top