Nagy bejelentés fokozta a Nógrád Táncegyüttes világnapi gáláját

Kitaposatlan ösvényeken. Bár a Nógrád Táncegyüttes tánc világnapi gáláján e címmel mutatta be elismert koreográfiáját, a csapat nagyon is jól ismert terepen járt szombat délután. Mindezt bizonyította a produkciókat követő vastaps is.

Fotó: nool.hu

A Nógrád Táncegyüttes és a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány idén is sikerrel rendezte meg hagyományos tánc világnapi gálaműsorát szombaton a József Attila Művelődési Központban. Az eseményt a Lurkó Táncovi apróságai nyitották meg előadásukkal, akik cuki lépéseikkel egyből meghódították a közönség szívét. A kicsiknek járó tapsvihar után Kovács József, a csapat művészeti vezetője lépett az érdeklődők elé, aki a köszönet hangján szólva arról beszélt: a fiatalok mindig lelkesen készülnek a gálákra, majd átadta a terepet a Nógrád Táncegyüttes profi táncosainak.

A Nógrád Táncegyüttes idén 50 éves

A felnőttek csapata a Kitaposatlan ösvényeken című koreográfiát mutatta be a salgótarjáni színpadon, mely produkciót a szakma kiváló minősítéssel jutalmazta már a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán is.

– A műsor vázát a járt és a járatlan utak kutatása és felfedezése adta, hiszen egy mások által bebarangolt út is lehet ismeretlen azok számára, akik először lépnek rá az adott ösvényre, legyen az az élet bármely szegmense. Mindezt a csapat olyan tájegységek táncaival mesélte el, melyek kevésbé ismertek – mutatott rá Kovács József.

Miután a Nógrád Táncegyüttes jól kitaposta a pódiumi ösvényeket, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola növendékei mutatkoztak be táncaikkal. A Kis Pitypang Gyermektáncegyüttes, a Pitypang Gyermektáncegyüttes, a Viganó Gyermektáncegyüttes és az Ifjú Nógrád Táncegyüttes produkcióját is kitörő lelkesedéssel fogadták a nézők. A gálán a Dűvő Zenekar húzta a fellépők nótáját. 

Videó link: Nógrád Táncegyüttes tánc világnapi gálája

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/05/nograd-tancegyuttes-gala-jubileum

Scroll to Top