Nagy értékű eszközök, bizalmatlan adakozók

Az Országos Mosoly Egyesület egymillió forint összegű egészségügyi eszközt adott át a Palóc Mentőalapítványnak a napokban a helyi mentőállomáson.

A megyei vállalkozóknak, segítő szándékú embereknek köszönhetően többek között egy nagy értékű csontfúróval, vércukorszintmérőkkel, rögzítőeszközökkel, égési kötszerekkel gazdagodtak a nógrádi mentőállomások.

nagy értékű eszközök

Nagy István, az Országos Mosoly Egyesület elnöke a Nógrád Megyei Hírlap kérdésére elmondta: egy évvel ezelőtt kötöttek szerződést az Palóc Mentőalapítvánnyal. Ezt követően egyeztettek arról, melyek azok az eszközök, amikre szükség van a megyében. Ezek egy adott esetben akár még az életmentést is szolgálják. Hozzátette, az egyesületük országos szinten 27 egészségügyi intézményt támogat. Tizenegy éves pályafutása során azt tapasztalta, hogy Nógrádban volt a legnehezebb a gyűjtés, ugyanis rengeteg a bizalmatlan ember. Ennek érdekében az átadóra minden támogat meghívtak, hogy ezáltal is meggyőződhessenek arról, jó helyre került a pénzük.

Méhes András, a Palóc Mentőalapítvány kuratóriumának elnöke megköszönte az adományokat, amelyeknek köszönhetően még jobban el tudják látni majd a betegeket.

Pifka Zsolt megyei vezető mentőtiszttől megtudtuk, hogy a megye nyolc mentőállomásából hat kap az eszközökből. Azért csak ennyi, mert azon települések környékéről érkeztek a felajánlások. Reméli jövőre a héhalmi, illetve a berceli is részesül támogatásban.

(Forrás: www.nool.hu)

Scroll to Top