Május 16-án, pénteken negyedik alkalommal rendezik meg az Ipoly Challenge Honvéd Kadét Járőrversenyt Balassagyarmaton. A versenyre 16 kadét csapat nevezett az egész országból.
A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum(NVSzC) portálunkhoz eljuttatott közleményben arról tájékoztatott, hogy az NVSzC Mikszáth Kálmán Technikuma és Szakképző Iskola, a Balassagyarmati Honvédelmi Sportközponttal, a Badisz VSE-vel, a Nógrád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetségével, az Ipoly-völgyi Különleges Mentőkkel, valamint a Magyar Honvédség Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred 25. Területvédelmi Zászlóaljjal társszervezésben rendezi meg az Ipoly Challenge Honvéd Kadét Járőrversenyt május 16-án, pénteken.


Számos feladatban összemérhetik a tudásukat a kadétok
„A balassagyarmati határátkelőhely közelében, az Ipoly-híd melletti kamion-terminál parkolójában a regisztrációt és az eligazítást követően 9.30-kor kezdődik a Honvéd Kadét Járőrverseny, ahol mind az Ipolyon, mind az ártérben, mind pedig a balassagyarmati Honvédelmi Sportközpontban érdekes feladatok várnak majd a versenyzőkre. Egyebek közt evezésben, fegyveres váltóban, légpuska-lövészetben mérik össze felkészültségüket, futógyorsaságukat pedig a rendőrségi traffipax is dokumentálni fogja. A rendezvényre feladatokkal és bemutatóval készül a Büntetésvégrehajtási Intézet és a Katasztrófavédelem is, a verseny legjobbjait értékes díjakkal jutalmazzák. Eredményhirdetés pénteken 14 óra után várható” – olvasható a közleményben.
Két nógrádi iskola csapata is nevezett a versenyre
Kiemelték továbbá, hogy az NVSzC iskolái négy csapattal vesznek részt a versenyben, amelyre 16 csapat adta le a nevezését. Mint írták, a távolabbról érkezők már csütörtökön este megérkeznek, elszállásukról a DOJO sportteremben gondoskodnak a házigazdák. A másnapi rendezvényt egy közös vacsorával vezetik elő, majd azt követően a szervezők és a versenyző csapatok kísérői kötetlen szakmai beszélgetéseket folytatnak és oktatási tapasztalataikat osztják meg egymással.
A rendezvény fővédnöke Gáspár M. Levente alezredes, a 25. TVZ zászlóaljparancsnoka lesz.
A Honvéd Kadét Járőrversenyre nevezett iskolák:
- Budapesti Gépészeti SZC Csonka János Technikum és Szakképző Iskola
- Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum
- Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum
- Nógrád Vármegyei SZC Szent-Györgyi Albert Technikum
- Karcagi SZC Kunszentmártoni Technikum és Szakképző Iskola
- Budapesti Műszaki SZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikum
- Nógrád Vármegyei SZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola
- Budapesti Műszaki SZC Than Károly Technikum és Szakképző Iskola
- Mátészalkai SZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Budapesti Műszaki SZC Verebély László Technikum
- Gödöllői Református Líceum Gimnázium
- Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/05/kadet-ipoly-challenge-balassagyarmat
