Nem lehet okuk a panaszra a nógrádi méhészeknek: telehordott kereteket pergethettek ki

Az idei tavasz kifejezetten kedvezett a méhcsaládoknak, így vághattak neki a repceszezonnak megyénk méhészei. Az aszályos időjárás miatt a sárgálló olajnövényről begyűjtött méz mennyisége nagy szórást mutatott. Ezután virágba borultak az akácosok is, és habár némi izgalmat okoztak a korai fagyok, a végeredmény tekintetében a szakembereknek nem lehet oka panaszra.

Fotó: nool.hu

Tavaly télen szűkebb hazánk méhészei hozzávetőleg 36 ezer méhcsaládot teletettek be. Fekete József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Nógrád megyei szaktanácsadója elmondta: a felmérések szerint a téli méhpusztulás nem érte el a tíz százalékot, ami szakmai szemmel elfogadhatónak számít.

– Akadtak azonban legyengült rovarközösségek is, az érintett szakembereknek első lépésként ezek vitalitását kellett növelniük. Ennek, illetve a fiatal méhek fejlődésének kedvezett a tavaszi időjárás, így a méhcsaládok többsége április végére készen álltak a szezon első jelentős állomására, a repcére – mondta Fekete József. Hozzátette: megyénkben idén közel 4720 hektárt borított az élénksárga színű növény, amely az aszályos időjárás miatt eleinte nem kecsegtetett sok jóval. Később a csapadék javított a helyzeten, azonban a kipergetett mennyiségek így is nagy szórást mutattak: volt olyan méhész, akinek szinte egy gramm repceméze sem lett, míg máshol családonként akár tizennyolc kilogrammos átlagot is mutatott a mérleg nyelve.

Ezután némi szünet állt a mézgyűjtő rovarok és a tulajdonosaik rendelkezésére, hogy felkészüljenek a szezon csúcsát jelentő akácra. Fekete József rámutatott, hogy szűkebb hazánk méhészeinek már csak közel fele vállalja a vándorlást a déli akácra az ahhoz kapcsolódó költségek drasztikus emelkedése miatt. Voltak, akiket mégis utazásra csábítottak a hirtelen virágba boruló, délebbre fekvő erdők. Az ő beszámolóik szerint – hozzávetőleg egy hét alatt – 10 és 30 kilogramm közötti pergetési eredmények születtek.

– Megyénkben a március végi rügypattanáskor fagy érte az akácot. A hideghatás néhány alkalommal megismétlődött, nem sok jót vetítve előre a szakembereknek. Végül északon két fázisban indult meg a mézelés: elsőként május 17-től a dombok tetején, ahol nem érte a virágokat akkora fagykár, majd a második etap a völgyekben május 25-én kezdődött, és június 2-ig tartott. Ez előbbi virágzásának dandárjában napi 5-6 kilogramm körül is emelkedett a mérleg, míg az utóbbinál csupán csak napi 1-2 kilogramm volt a gyarapodás. Természetesen ezek átlagértékek, egy-egy területen ettől jóval eltérő mennyiségeket tapasztalhattak a kollégák. Lényegében egy erős közepes, jó évet tudhatunk magunk mögött akác szempontjából – összegezte Fekete József, hozzátéve: a 16-18 napos megyei akácszezon valamelyest hosszabbnak számított a megszokottnál.

Nagy Imre kaptárai egy részével Tarról minden évben elvándorol, de csak a megyehatáron belül, például Palotás és térsége környékére. Mint mondta, jelentős téli veszteségekkel vágott neki a tavasznak, így kereste fel a repcetáblákat.

– Nálunk szerencsére nem tárcsázták ki az olajnövényt, így a méheim kellő mennyiségű nektárt gyűjthettek a megerősödésükhöz. Ezután az akácnak is kedvezett az időjárás, így húsz kilogramm körüli – elvehető – mézet pergethettem ki a keretekből – mondta Nagy Imre, aki azt is elárulta, hogy véleménye szerint az utóbbi évek talán legjobb eredményét produkálta idén az akác.

Enyhe áremelkedéssel számolnak

Mint korábban, úgy idén is több szempont játszhat szerepet a méz árának kialakulásában. Fekete József, az OMME Nógrád megyei szaktanácsadója elmondta: a nagybani felvásárlási árak meghatározásánál fontos szerepet játszik az euró-forint árfolyam alakulása. Emellett a szomszédunkban dúló háború gazdaságra gyakorolt hatása befolyásolja majd, hogy mennyire kell mélyen nyúlniuk a pénztárcájukba a mézre vágyó vevőknek.

– Mindent összegezve úgy gondolom, hogy enyhe áremelkedésre lehet számítani. Hozzáteszem: minden többe kerül, így a méz előállítási költségei is nagyobb befektetést igényelnek a méhészektől. Ugyanakkor a boltok polcain sorakozó aranyló finomságok így is közel állnak a megfizethetőség határához – mondta a szaktanácsadó. Mint fogalmazott: nem lehet elégszer elismételni, hogy a mézet közvetlen a méhészektől érdemes megvásárolni, hiszen a dombormintás OMME-s üveg és címke szavatolja a minőséget.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/06/nem-lehet-okuk-a-panaszra-a-nogradi-meheszeknek-telehordott-kereteket-pergethettek-ki

Scroll to Top