Lezárult a Vadóka Néptánc és Szabadidős Közhasznú Egyesület Nógrád Vármegye parasztviseleteit népszerűsítő, rendhagyó iskolai foglalkozás-sorozatot tartalmazó, Viseletes Néprajzi Tanórák (ViNéTa) II. című Hungarikum pályázata. A közelmúltban a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Palóc Múzeumában megtartott projektzáró rendezvényen ismertették a pályázat eredményeit, amelynek fókuszában a szűkebb hazánk női viseletei voltak.


A jelenlévőket dr. Kövér Erika, a Vadóka Néptánc és Szabadidős Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte, majd Paluch Norbert néprajzkutató ismertette a Viseletes Néprajzi Tanórák (ViNéTa) II. során megszerzett tapasztalatait. Mint azt megtudhattuk, 9 nap alatt 22 tanítási intézmény 640 7-18 éves tanulója vett részt a tanórákon. A diákok összesen 87 településről származnak. Érdekesség, hogy a résztvevők között – egyedüli határon túli településként – Fülekről érkezett diáklány is szerepelt.
A viseletes kvízjátékot idén online változatban is elkészítették
Az elért eredményekről Tolnai Rita, a Vadóka Egyesület egyik oktatója és egyben a Régi Módi viseletes rejtvény ötletgazdája számolt be. Mint mondta, a Népviselet napja nevű országos mozgalomhoz csatlakozva hozták létre 2024-ben a vadókások – Balassagyarmat támogatásával és a Palóc Múzeummal partnerségben – a Régi Módi című viseletes kvízjátékot Balassagyarmaton. Idén pedig elkészítették a regi-modi.hu nevű saját fejlesztésű honlapot, melyen e-learning formában kilenc, Nógrádikum címmel kitüntetett, kiemelt vármegyei viseletes értékről készült rövid ismertető anyag, s ahhoz kapcsoltan digitális kérdőív.
A résztvevők a honlapon való regisztrációt követően végigtanulmányozhatták a fotókkal színesített rövid viseletes tájékoztatókat, végül kitölthették a néhány kérdésből álló kvízt. A sikeres kitöltők között értékes nyereményeket sorsoltak ki. Akik a balassagyarmati Palóc liget offline játékpontjain analóg játszottak, azok a fotók melletti QR-kód beolvasásával juthattak hozzá a szelvény kitöltéséhez szükséges információkhoz.
Kilenc nógrádi település viselete vett részt a játékban
– Az online játékban az érsekvadkerti, a terényi, a karancslapujtői, a kazári, a bujáki, a rimóci, a nemti, a maconkai és az őrhalmi vett részt. A célunk száz játékos bevonása, és legalább a négyszáz kattintás elérése volt az oldalon. Az offline játék a Palóc ligetben zajlott hét palócföldi női viselettel: Érsekvadkert, Terény, Karancslapujtő, Kazár, Buják, Rimóc, Őrhalom. Ebbe 300 játékost terveztünk bevonni. A kvízjátékot a Hungarikum pályázata mellett, Balassagyarmat önkormányzatának a támogatásával valósítottuk meg, illetve a játék nyereményeit felajánlásokból kiviteleztük – mondta Tolnai Rita. Hozzátéve, az offline játékban 284-en vettek részt. Az online játékban 636 kattintást értek el. A játékba 184 fő regisztrált, akiknek a nagy része 18 év feletti személy volt.
A legnehezebb feladatnak a karancslapujtői kötény felismerése bizonyult.
Tolnai Rita az előadását azzal zárta, nagyrészt elérték a kitűzött céljaikat, azonban jövőre az elért eredményeket szeretnék majd túllépni. Hozzátette, hosszútávú terveik közé tartozik, hogy Gyebnár László webfejlesztő segítségével a honlapot általános és középiskolások hon- és népismereti, vagy történelmi oktatásához használható, széles körben elérhető segítőeszközzé fejlesszék.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/06/viselet-balassagyarmat-palyazat
