Tisztelt Civil Szervezeti Vezető!
Mint azt bizonyára önök is tudják, sor került a Nemzeti Tehetség Program (NTP) és kiemelt programjai egységes arculatának kialakítására, és annak az új honlapnak a bemutatására, amelyen elérhetővé vált az NTP Tehetségtérkép.


A Tehetségtérképen az NTP megújult, adatalapú működésére alapozva elérhetővé, és számos paraméter alapján kereshetővé váltak az NTP által támogatott programok. A térképen olyan tehetséggondozó programoknak biztosítunk megjelenési lehetőségét, amelyek nyitottak bármely tehetséges fiatal számára.
Az új felületen széles körben megjelenési lehetőséget biztosítunk tehetségprogramok számára, függetlenül attól, hogy az adott programot köz-, egyházi-, magánintézmény, vagy civil szervezet hozta létre és működteti.
Amennyiben az önök intézménye, szervezete olyan tehetségprogramot indít, vagy működtet, amely megfelel az alábbi irányelveknek, abban az esetben felkerülhet a program az NTP Tehetségtérkép felületre, még szélesebb körrel megismertetve azt.
Irányelveink között kiemelt prioritású, hogy az adott programban hangsúlyosan megjelenjen az ismeretterjesztő munkán túl a tehetséggondozás is. A tehetséggondozó programokat széles körből várjuk, legyen akár online, vagy személyes, esetleg egyéni, vagy csoportos foglalkozások, melyek tevékenysége a szakmai-, készségfejlesztéstől, a személyiségfejlesztésen át, a tanácsadást és mentorálást is beleértve, egészen a képzésekig, felkészítésekig terjedhetnek.
Tehetségterületek tekintetében várjuk a programokat a magyar, vagy idegennyelv, az informatika, a matematika, a mozgás, a természettudományok, a vizualitás, a zene és számos egyéb speciális tehetségterületekről egyaránt.
Fontos, hogy jelentkezési űrlap kitöltésével a programok nem automatikusan kerülnek fel a felületre. A publikálást megelőzi annak vizsgálata, hogy a program szakmai tartalmát, célcsoportját, lebonyolítási rendjét tekintve illeszkedik-e a térképen megjelenített programok sorába.
Az NTP Tehetségtérképet ezen a linken éri el: NTP Tehetségtérkép
Az NTP Tehetségtérkép adatszolgáltatási űrlapot ezen a linken éri el: NTP Tehetségtérkép űrlap
További kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal!
Üdvözlettel,
Ament Balázs
ifjúsági és tehetségügyi szakértő

