Néptáncszakkört indított az A Szövetség Alapítvány Karancskesziben és Karancsalján

Az A Szövetség Alapítvány néptáncszakkört indított iskolás diákok számára a közelmúltban két Karancs-völgyi településen is. Tóth-Beeri Szilvia, a szervezet elnöke portálunknak elmondta, hogy nagyon örültek a gyerekek ennek a foglalkozásnak, és sokan is jelentkeztek rá, sőt, az első néptáncórák már sikeresen le is zajlottak.

Fotó: Illusztráció

A Szövetség Alapítvány kezdeményezésére néptáncszakkörök indultak el még a tavaszi szünet előtt a karancsaljai önkormányzat jóvoltából a helyi közösségi házban és a karancskeszi Platthy József Általános Iskolában. Tóth-Beeri Szilvia, a kuratórium elnöke érdeklődésünkre elárulta, hogy a szülői és a pedagógusi közösség mellett nagy támogatója még a foglalkozásoknak Karancsalja önkormányzata, Krenács Lajos, valamint Jakab Atilla Koppány, ökodinamikus gazdálkodó is.

– A karancskeszi iskolából 24 alsó tagozatos gyermek, míg a karancsaljai intézményből 11 diák jelentkezett a szakkörre. A foglalkozás megszervezésében és előkészületeiben két lelkes karancskeszi pedagógus, Tóthné Jánosi Krisztina és Sőregi Melinda is segédkeztek, akik minden támogatásnak örülnek, amik a gyerekek testi-lelki és kulturális fejlődését szolgálják – nyilatkozta az A Szövetség Alapítvány elnöke.

Mint portálunknak elmondta: Karancskesziben Bartáné Ruskó Zsuzsanna tánc- és drámapedagógus vállalta el, hogy tanítja a diákokat keddenként, aki korábban a Nógrád Táncegyüttes táncosa és a gyermekcsoportok oktatója volt. Karancsalján pedig csütörtökönként Fülöp Gergő néptáncoktató foglalkozik a lelkes fiatalok okításával, akik minden alkalommal alig várják, hogy részt vehessenek a szakkörön és elsajátíthassanak minden tánclépést.

A legelső órák már le is zajlottak mindkét helyszínen, a szülők és a diákok visszajelzései az A Szövetség Alapítvány felé pedig egyöntetűen pozitívak.

A régi hagyományok ápolása a legfőbb cél

Tóth-Beeri Szilvia kifejtette továbbá: rendkívül fontos az, hogy már a kisebb gyermekek is a kultúránkról és a tradícióinkról tanuljanak. Szerinte nélkülözhetetlen, hogy felelevenítsük azokat a hagyományokat, amelyek már évtizedek óta a magyarság szerves részét képezik, mindezt pedig igyekszik beépíteni az iskolások hétköznapjaiba is. Tóth-Beeri Szilvia a néptáncszakkör kezdeményezést olyan programmal is szeretné majd bővíteni a jövőben, mint például a kézműveskedés és a táncház.

– A tanév vége felé szervezni fogok egy népi táncházat a gyerekeknek, amelynek alkalmával a nekik járó okleveleket is kiosztom majd. A rendezvény még tervezés alatt áll, de mindenképp úgy szeretném, hogy ez egy Karancs-völgye programsorozat egyik közösségépítő eseménye legyen – közölte a karancsaljai kuratórium elnöke.

https://www.nool.hu/helyi-kultura/2024/04/neptancszakkort-inditott-az-a-szovetseg-alapitvany-karancskesziben-es-karancsaljan

Scroll to Top