Nógrád is nagyot lép: rengeteg rászorulón segíthetnek a hétvégén

Az év vége felé ismét fókuszba kerül a segítségnyújtás és az összefogás ereje. A jótékonysági szezon ebben az időszakban új lendületet kap, hiszen országszerte önkéntesek és vásárlók ezrei mozdulnak meg a rászorulókért.

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt kap a jótékonysági szezon, hiszen a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ismét elindította az ország történetének legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtő akcióját. A kezdeményezés évről évre egyre több embert mozgat meg, és az összefogás ereje most is kézzelfogható: vásárlók, önkéntesek és áruházláncok közösen dolgoznak azért, hogy minél több rászoruló család asztalára kerülhessen élelmiszercsomag az ünnepek előtt.

Péntektől egészen vasárnapig összesen 159 település 473 áruházában 8 ezer 800 önkéntes fogadja majd az adományokat. Vármegyénkben két salgótarjáni és két balassagyarmati üzletben várják a felajánlásokat.

A nógrádiak tavaly több mint 2 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek össze, amelynek köszönhetően 400 csomagot tudtak eljuttatni a térség rászorulóihoz.

Indul a jótékonysági szezon

A gyűjtés idén is három napon át zajlik, különböző idősávokban, hogy minél többen bekapcsolódhassanak. A szervezők hangsúlyozzák: minden apró gesztus számít, egyetlen konzerv vagy édesség is reményt adhat valakinek, aki nehéz időszakon megy keresztül. A legnagyobb segítséget a tartós-, hűtést nem igénylő termékek jelentik: konzervek, tészták, rizsek, lekvárok, bébiételek, édességek. A nagyobb üzletekben előre összeállított csomagok is kaphatók, amelyek egy egész család ünnepi vacsoráját fedezhetik.

November 15-én, szombaton 8 és 19 óra között, november 16-án, vasárnap pedig 8-tól 18 óráig lehet felajánlásokat tenni.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/11/jotekonysagi-szezon-nograd-raszorulo-segithetnek

Scroll to Top