Nordic walking bottal a kezükben ápolták a salgótarjániak a finn-magyar kapcsolatokat

Két év kihagyás után ismét megrendezte a Magyar Szabadidősport Szövetség és a finn nagykövetség a Finn Nowa nevű programot Budapesten. A kezdeményezés célja a finn-magyar különleges kapcsolatok ápolása és a nordic walking, mint sportág népszerűsítése volt. Az eseményen a Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezetének tagjai is részt vettek, kis zászlóikkal hirdetve a nógrádi megyeszékhely és a finnországi Vantaa testvérvárosi voltát.

Fotó: nool.hu

Kreicsi Mária, az MRL alapszervezetének elnöke kifejtette: a nordic walking 1997 tavaszán mutatkozott be hivatalosan önálló sportként, Finnországban. Kezdetben főként a sífutók nyári erőnlétének biztosítását szolgálta, míg napjainkban már világszerte közkedvelt mozgásforma.

– Jótékony hatásai közé tartozik, hogy egyebek mellett javítja a testtartást, fokozza az állóképességet, tehermentesíti az ízületeket és nem utolsó sorban a helyes nordicozás az izmok 90 százalékát megmozgatja – fogalmazott. – Alapszervezetünk állandó programjai között szerepel a tornaklub is, amely programjában szerepel a hetenkénti nordicozás télen és nyáron egyaránt. Emellett tagjaink rendszeresen csatlakoznak a Nordic Walking Szenior Klub túráihoz is, de sok közös programot szervezünk Tarjáni Szabadidősport Klubbal az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés jegyében – tette hozzá Kreicsi Mária.

A budapesti, három és fél kilomtéres túrán a résztvevőket Bozsik Anna sífutó olimpikon és Kovács Krisztina nordic walking tréner vezette a Gellért-hegy sétányain át a Citadella tetejére, majd egy másik útvonalon vissza a nagykövetségig.

A MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke összegezve a Finn Nowa programmal kapcsolatos élményeket elmondta: az emelkedők, a magas páratartalom és a nyári meleg próbára tette a túrát teljesítőket. Mindezek ellenére testileg-lelkileg feltöltődve, jó hangulatban és azzal a felemelő érzéssel térhettek haza, hogy tettek az egészségükért, ápolták a finn-magyar kapcsolatokat és népszerűsítették a nordic walkingot. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/06/nordic-walking-bottal-a-kezukben-apoltak-a-salgotarjaniak-a-finn-magyar-kapcsolatokat

Scroll to Top