Nyári edzőtáborban készültek a palóc karatékák

Együtt készültek a karatékák a közelgő megmérettetésekre. A Palóc Karate Szövetség a napokban rendezte 34. nyári edzőtábort Tiszafüreden. Lőrik Csaba 5. Dan-os és Józsa Barnabás 4. Dan-os mesterek vezetésével öt magyar klubból (Balassagyarmat, Gyöngyös, Bátonyterenye, Pásztó, Salgótarján) és egy német, valamint egy szerbiai egyesületből közel hetven sportoló gyakorolhatott együtt a nyári edzőtábor keretében.

Fotó: nool.hu

Ahogy arról a szövetség közösségi oldalán beszámoltak, a palóc egyesületek mellett a német Karate Dojo Poing, Talpai József és felesége Talpai Michaela vezetésével 16 fővel érkeztek a táborba. Talpai mester régi ismerőse a palóc karatékáknak, hiszen 1984-től 2001-ig irányította a salgótarjáni egyesület munkáját, majd Németországba költözött. Azóta is szoros a barátság és az együttműködés Talpai mester és a Palóc Karate Szövetség között. 

Első alkalommal vett részt az edzőtáborban a Hokusai Karate Klub Óbecse. A szerbiai Óbecséről hét fiatal sportoló érkezett Miroslav Oparnica mester vezetésével. A Palóc Karate Szövetség évek óta baráti kapcsolatot ápol a becsei karatékákkal, és szakmai téren is kölcsönös az együttműködés.

„A nagy forróságban a szabadtéri edzések komoly kihívás elé állították a keményen dolgozó sportolókat, de mindenki állta a sarat, így sikerült sérülés és napszúrás nélkül teljesíteni a tábor programját. Az edzések kiemelt témája a formagyakorlatok egységes technikai végrehajtása, valamint az övvizsgára való felkészítés volt” – olvasható a bejegyzésben.

Szülők sem unatkoztak a nyári edzőtáborban

A posztban kiemelték, a tábor egyik különlegességeként a mesterek arra is figyeltek, hogy a résztvevő szülők is aktív pihenéssel tudják tölteni a szabadidejüket. Ezért gimnasztika és jóga jellegű edzések is bekerültek a programba.

A tábor résztvevőinek nem volt idejük unatkozni, mert az edzések mellett változatos programok színesítették a szabadidőt, mint például asztalitenisz verseny, kenu túra, kerékpár túra, röplabda és nem utolsó sorban strandolás a Tisza-tóban.

Az edzőtábor zárásaként 26 karatéka adott számot tudásáról sikeresen egy övvizsga keretén belül. A vizsgán kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és ezzel 3. kyu (barna öv) fokozatot szerzett a salgótarjáni Szűcs Manuéla, valamint 2. kyu fokozatra Rados István balassagyarmati karatéka is sikeresen teljesítette a magas elvárásokat. 

Az ötnapos tábor záró momentuma a bankett volt, ahol Lőrik Csaba táborvezető és Józsa Barnabás a Palóc Karate Szövetség elnöke értékelte az edzőtábort. Itt került sor a díjak és elismerések átadására, valamint a bankett zárásaként nem maradhatott el a zenés, táncos mulatság sem.

„A tiszafüredi táborral kapcsolatos visszajelzések minden szempontból pozitívak voltak. Egy kiváló adottságokkal rendelkező, jó ellátást biztosító helyen sikerült egy jó hangulatú, programokban gazdag, kiváló közösségépítő tábort szervezni” – számoltak be a bejegyezésben, ahol hozzátették, hogy már a jövő évi nyári edzőtábor idejét is lefoglalták, ami 2026. augusztus 9. és 15. között lesz.

https://www.nool.hu/helyi-sport/2025/08/nyari-edzotaborban-keszultek-a-paloc-karatekak

Scroll to Top